HTML

polkorrekt blog

Napló, társadalomkritika és vélemény a világban és a Magyarországon történő eseményekről, jelenségekről egy fiatalember szemszögéből. Nem a megszokott lagymatag stílusban, hanem szókimondó, a politikai korrektséget nélkülöző formában.

Friss topikok

Linkblog

Nemzeti flashmob

2008.04.08. 11:12 polkorrekt

Mostanság hazánkba is megérkezett a flashmob mánia. Ha megnézzük a szó magyar jelentését akkor az villámcsődületet jelent. Magyarán a flashmobozók egy kisebb tömegben hirtelen odavonulnak egy bizonyos helyszínre valami ellen vagy mellet demonstrálni illetve a véleményüket kifejezni. Eddig főleg a balliberális oldalhoz tartozók alkalmazták a tiltakozás és figyelemfelkeltés ezen formáját. Gondoljunk csak arra az esetre amikor a Magyar Gárda legutóbb egyébként hihetetlenül méltóságteljes avató ünnepségén vagyis inkább annak befejeztével  hirtelen megjelent a Hősök terén néhány tucat ”antifasiszta” kezükben takarító eszközökkel amelyekkel szimbolikusan megpróbálták megtisztítani a teret az ő szóhasználatukkal élve a történelem szemétdombjára került ordas eszméktől . Szinte minden hétre jut egy-egy ilyen villámakció. Tegnap egy hazafias flashmob volt Tomcat és a Bombagyár.hu oldal szervezésében a Broadway jegyirodához. A következőkben néhány mondat az előzményekről. Ez az a jegyiroda ahol nem szolgáltak ki egy magyar lányt aki egy nemzeti érzelmű zenekar a Hungarica koncertjére akart jegyet váltani. Egyszerűen közölték vele, hogy ez egy fasiszta zenekar és egyéb szidalmazások kíséretében szinte kidobták a jegyirodából. A lány ezután megírta a vele történteket a kuruc.info-ra olvasói levél formájában. Ezek után ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak a jegyirodára amelyben igen komoly kár keletkezett. A támadást a Magyarok Nyilai nevű szervezet vállalta magára. Természetesen a módszerrel nem értek egyet, bár nyilvánvalóan nem ok nélkül történt ami történt.  Eközben a jegyiroda tulajdonosa kiadott közleményt amelyben szokás szerint előhúzta a nagy Jolie Joker-t vagyis az antiszemita kártyát és kijelentette, hogy a lány hangosan zsidózni kezdte őket és ezért tessékelték ki. Hát elég gyenge kamu sztorit sikerült összehozni, de a média nagy része lehozta a közleményüket.

A nemzeti érzelmű flashmob célja volt tiltakozni az ilyenfajta bánásmód és megkülönböztetés ellen. Ezért hétfő délután a Broadway jegyirodához vonult kb. 100 hazafias flashmobozó. Az ügy pikantériája, hogy Szabó György XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő ellentüntetést szervezett az SZDSZ Új deGenerációval karöltve a ”fasiszta kisebbséggel” szemben. Ez a mondat még egy SzaDeSZ-es politikusnak is becsületére válna. A Fidesz ahelyett, hogy kiállt volna a lány mellett és a vele történt jelenség ellen inkább hangos fasisztázásba kezdett. Magyarországon vagyunk és véleményem szerint elvárható, hogy egy nemzeti érzelmű zenekar koncertjére mindenféle megjegyzés nélkül tudjak jegyet venni. Gondoljunk bele, hogy mi lett volna ha ez egy zsidóval történik meg aki jegyet szeretne vásárolni kedvenc zenekara koncertjére és a jegyirodában közlik vele, hogy egy ”büdös zsidó” és emellet nem szolgálnák ki és elküldenék melegebb éghajlatra. Ez esetben a média 90%-a több hetes heves ajvékolásba kezdene az antiszemitizmusról, a szabadságjogokról és még talán az ENSZ Biztonsági Tanácsát is összehívnák. Már megint ez a fránya kettős mérce.

Visszatérve magára a tegnapi eseményre a hazafiakat kb. 300 fős ”antifasiszta” tömeg várta és náci és hasonló tartalmú jelzőkkel illették őket és mivel elálták az utat a hazafiak a jegyirodába sem tudtak bemenni, hogy csoportosan vásároljanak jegyet a Kárpátia koncertjére. Végül a rendőrség kiszorította az utcából az antifákat így komolyabb csetepaté nem alakult ki. Végül a rendőrség közölte, hogy mindkét megmozdulás szervezőjével (Tomcat és Szabó György) szemben is gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési feljelentést tettek.

Érdemes megnézni a ballib lakájmédia cikkeit a történtekről. Teljes eufóriában vannak, mert egyszer többen voltak mint a hazafiak. Természetesen a nemzeti érzelmű fiatalokat akik csak jegyet szerettek volna venni a jegyirodában szélsőségesekként emlegetik. Szerintem azok a szélsőségesek akik akadályozták őket a szabadságukhoz való jogukban amikor elállták az utat a jegyirodához vezető úton. Kíváncsian várom az ügy további fejleményeit.

upd: Mai friss hír szerint tegnap éjszaka ismét megtámadták a jegyirodát, de az elkövetőket elfogták.

157 komment

Címkék: tomcat nemzeti antifasiszta flashmob jegyiroda

A bejegyzés trackback címe:

https://polkorrekt.blog.hu/api/trackback/id/tr77416540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beavereater 2008.04.08. 15:36:25

"Természetesen a nemzeti érzelmű fiatalokat akik csak jegyet szerettek volna venni a jegyirodában szélsőségesekként emlegetik."

Mármint az előzőleg felgyújtott/kiégett irodában? Haha. Egyébként tetszik-nem tetszik, kidobhatnak bármelyik boltból, ha nem bírja az eladó a képedet. Legfeljebb nem mész oda többet vásárolni, oszt annyi. (És a kis zsebnácik nem akkor vásárlóerő, hogy nagy kér lenne értük.) Ja, és azt is megnézném, mit válaszolnának a Gede-testvérek boltjában annak, aki kér egy példányt a Sorstalanságból...

YleGreg 2008.04.08. 15:39:17

Minden tiszteletem azoké, akik megértették, megtanulták, és igen eredményesen alkalmazzák a "Kenyeret és cirkuszt", valamint az "oszd meg és uralkodj" bölcsességeit az én káromra.
Ügyesek, okosak, szívósak.

Kiveszik a pnzt az ember zsebéből, betömik a pofáját Győzikével, és mint az itteni kommentek is mutatják, a megosztás is frankón megy nekik.

Kénytelen vagyok tisztelni őket az eredményeikért, ... de ugye nincs harag, ha nem szeretem a mai politikai elitet?

Mert a cigány gyerek aki lop, és akit ezért látványosan lehet utálni nem ok, hanem csak okozat, ennek a politikai elitnek a garázdálkodásának az eredménye.
Ugye nincs harag, ha emiatt nem szeretem a politikusat? Tud valaki olyan politikust mondani, akiről még semmi fekete dolog nem bizonyosodott be? Valaki olyan, akit szivesen felvállalnál apának, testvérnek? Valaki olyan, akinek a szavában vakon megbízol?

Miért az okozatról beszél mindenki, miért nem nézzük meg az okokat? Mikor kerül már börtönbe egy politikus? Vagy tévedek, és ők tulajdonképpen megnemértett zsenikbe oltott ártatlan szentek?

Blogadmin · http://www.bombagyar.hu 2008.04.08. 15:40:35

Felháborító, hogy nem a megszokott és elvárt véleményt írtad meg az eseményről, mocskos náci vagy te is, másképp gondolkodó!

vakablak 2008.04.08. 15:40:44

"Egyébként elárulod miéért is kérdezted? Oké, a hisztériakeltést és az érzelmekkel való manipulálásod átjött, de a valós indokodat nem értem. Fizetnek érte? Ha igen mennyit? Megéri?"

Elárulom. Fizetnek érte, és nagyon megéri. Elszegődtem bértollnoknak, Tel Avivban volt a kiképzésem. Egy bunkerben kellett lenni, kezdetben nemzeti lobogóba öltözött fiatalokat villantottak fel előttem diavetítőn, és ilyenkor mindig kaptam egy áramütést, egyre nagyobbakat, ahogy a heréimen kezdett érzéketlenné válni a bőr. Aztán árpádsávos tunikába öltöztetett, terhes, szép magyar lyánynak maszkírozott próbababákat kellet vascsővel szétverjek, és ha nem ütöttem elég erősen, akkor forrasztópákával kínoztak. De végül nagyon megérte, az elméleti vizsgákat is mind letettem, és most rendszeres és bőséges fizetést kapok tőlük, még a nyaralásomat is fizetik. Bár igaz, ezt egy Negev-sivatagbeli kibucban kell eltöltenem.

YleGreg, te nagyon hülye fasz. Azért kérdeztem, hogy hogy éreznéd magadat, mert reméltem, hogy ezzel világosság gyúlhat az agyadban, hogy amit ti, fasisztoid operett-ultrák műveltek, az egy álnok gazság, és ha a saját bőrötökön éreznétek, akkor talán feltűnne. De úgy látszik, nem. Nem vagy vitaképes. Kússz vissza abba a setét holdkáterbe, ahonnét előmásztál.

xenu 2008.04.08. 15:41:03

"... látens hetero tomket ..."

:D:D

reverendlovejoy 2008.04.08. 15:41:30

elmegy az index a kurva anyjába ezzel a szarral.

YleGreg 2008.04.08. 15:43:16

Nyomdahuba, a "cigánygyerek" -et egy szónak kellett volna írnom asszem, bocsesz.

speciel 2008.04.08. 15:45:19

Nem kéne bántani a kedves hazafi(ngó)kat.
Mo.-n mindenkinek joga van arra, hogy hülye legyen. Copyright Simicska Lajos.

Konkrétcsávó 2008.04.08. 15:50:17

Hát, én inkább ezzel értek egyet:
luzerorszag.blog.hu/2008/04/07/eljen_aprilis_7

Etalon 2008.04.08. 15:50:22

Megmosolyogtató olvasni, ahogy a fasiszta lakájmédia le"balliblakájmédiázza" a másik oldalt támogató médiát :-) A másik oldal meg le"OrbánTéVé"-zi a HírTV-t :)

Olyan szinten beszél el egymás mellett a sajtó is, ahogy a kommentelők itt a blogon :-(((

Nem nehéz kitalálni hogy mi történt, nyilván nem kezdett el egyik fél sem rögtön zsidózni-nácizni abban a boltban, hanem szó szót követve "épült fel" szépen lassan az vita... Ennek megfelelően azt sincs értelme feszegetni hogy ki kezdte, úgy kezdődött hogy valaki visszaszólt.

TD223 2008.04.08. 15:53:51

Nem tetszik valakinek, hogy nemcsak az MTI verzió meg HVG, meg Blikkverzió van mindenhol?

10 millióból 9 millió 900 ezren nem ismerik a Hungaricát, ezért kizártnak tartom, hogy egy lány egy üzletben elkezdene zsidózni egy cigány férfival, aki nem ismeri a Hungaricát. Melyik ballibnek valószínűbb ez, mint a lány verzója? Komolyan? Tudjuk hol élünk.

Az pedig megint kettős mérce, hogy Tomcat ellen is eljárás indul. Az nem tüntetés, ha vásárolni mennek. Az utat is a zsaruk meg a zsidók zárták le. Ha ők nincsenek, még a forgalmat sem zavarja senki. Nem hallottam róla, hogy a Gárda-ellenes "spontán megjelenők" ellen indult volna eljárás. És annál az esetnél is kettős mérce volt, hogy őket nem rendzavarózták le a médiában, mint tennék fordított esetben.

Fideszbe sajnos beférkőztek a sunyi "antifasiszták".

Egyszer álljon ki ez a tegnapi ellenfasiszta banda a magyarokért, a magyarok elleni erőszak ellen, a magyarok elleni gyűlölet ellen, vagy a palesztínok elleni fasizmus ellen.

Etalon 2008.04.08. 15:59:06

TD223 : vásárolni? Vajon mit akartak venni egy szarráégett üzletben? Ne legyünk már ennyire naívak :)
Mindkét banda azért ment oda, hogy balhézzon és ha a zsaruk nincsenek ott, akkor jól elpáholták volna a bomberdzsekis hungaristákat (vagy hungaricistákat), tekintve hogy most a másik fél volt jelen nagyobb létszámban.

Egyébként meg igen, tudjuk hol élünk, ezért írtam fentebb hogy nyilván az eladó is meg a vevő is (bár ugye adásvétel nem történt :) ) ludas a dologban.

xenu 2008.04.08. 15:59:50

TD223 2008.04.08. 15:53:51

"... Egyszer álljon ki ez a tegnapi ellenfasiszta banda a magyarokért, a magyarok elleni erőszak ellen, a magyarok elleni gyűlölet ellen, ..."

pontosan ez történt tegnap töki :D

TD223 2008.04.08. 16:00:07

Már helyrehozták az üzletet, nem láttad a videon, nyitva is voltak előtte meg utána.

sodika · http://youtube.com/66masodperc 2008.04.08. 16:01:21

Ha valakit esetleg érdekel, itt van a saját videóösszeállításom a történtekről:
sodi.freeblog.hu/archives/2008/04/08/Jegyiroda_tuntetes_video/

TD223 2008.04.08. 16:02:43

Xenu

Nem, nem ez történt tegnap. Meg nem hallottam, hogy tiltakoztak volna, amikor zsidók az egész magyarságot lenácizzák, vagy amikor cigányok a magyarok kiirtására buzdítanak...

Etalon 2008.04.08. 16:06:17

TD223 : sajnos nálunk a cégnél nem mennek a videók (gonosz tűzfal beleszól :-((( ). Ez esetben természetesen lehet hogy igazad van, bár én azért élek a gyanúperrel, hogy bár jegyvásárlás volt a cél, ennek ellenére az üzlet vagy az eladók nem úszták volna meg ép bőrrel, ha a rendőrség nincs ott :) Az indulatok ha elszabadulnak ugye...

Acélbetét 2008.04.08. 16:07:59

Legyen szabad viselni az ötágú vöröscsillagot. Ha már a hatágú kéket szabad. Természetesen a keresztet is külömböző grafikai megoldásokkal. És akkor majd meglátjuk, mert tiszta víz kerül a pohárba.

leone007 2008.04.08. 16:10:46

Hát ez mekkora szar. Tele csúsztatással, félreértelmezéssel, butasággal és hazugsággal.

A kiscsajt - ha valóban létezett - lebüdösmagyarozták, mert azt írta névtelenül az amúgy is hitelességéről és elfogulatlanságáról ismert kuruc.info. De amikor az üzlet azzal védekezik, hogy a kiscsaj (aki, ha létezik, bizonyára hungarista, mert Kárpátia koncertjegyet akart venni) zsidózott akkor az meg hazugság. Persze élből az, mert a (büdös)zsidó hazudik, a szélsőjobbos magyar meg nem zsidózik ugye? Szánalmas, nem is értem hogyan kerülhet ki ilyen szar az index címlapjára.

madz 2008.04.08. 16:14:37

komolyan azt hittem először, hogy ez valami paródia. a kommentek némilyikét meg már nem is kommentelném... egyeseknek olyan alapvető hiányosságaik vannak töri meg kulturális téren, hogy már azt sem látják, mlyen sötétek.

Magnélküli Mandarin 2008.04.08. 16:16:03

Nem gondoltam volna, hogy idáig képes süllyedni az Index, hogy egy neonácikat nyíltan védő és zsidózó írást címlapon hozzanak!

Bravó UP!

YleGreg 2008.04.08. 16:20:56

Idézet: "Elárulom. Fizetnek érte, és nagyon megéri. Elszegődtem bértollnoknak, ..."

Ha most gec1 akarnék lenni, csak annyit írnék, hogy látom, már megint hazudsz... 8-D
( gyk: Vagy tényleg bértollnok, vagy "csak" hazug. )

De nem vagyok gec1. Voltam, de kinőttem belőle. :-P

Naszóval... ( A nyomdafestéket nem tűrő sértő jellemzésed felett szemet húnyok, de kérlek ha lehet ne használj ilyen szavakat, mert ez nekem igen rosszul esik. Előre is köszönöm. )

Idézet: "Azért kérdeztem, hogy hogy éreznéd magadat, mert reméltem, hogy ezzel világosság gyúlhat az agyadban ..."

Komolyan azt hitted, hogy egy ilyen beláttatás működhet? Ha nem látnék - hallanék - tapasztalnék semmi mást, akkor persze mindig azt védeném akit a nagyobb kár ért, de sajnos pongyolán fogalmazva én is az utcán élek, és a saját bőrömön érzem, hogy sokszor nem annak van igaza aki hangosabban, illetve több médiában ordít.
Vagy legalábbis szerintem nincs igaza.

Mint már írtam, nem érdemes az okozatokkal foglalkoznunk, nem érdemes tüneti kezeléseken vitatkoznunk.
Értelme csak az okok felderítésének, és ezek megszűntetésének van.
Szerintem.

nadivereb 2008.04.08. 16:21:04

Ez mitől is polkorrekt blog?

antináci 2008.04.08. 16:23:30

Olyan messze van ez a blog a politikai korrektségtől, mint Makó Jeruzsálemtől... Mondhatni tényleg szégyen, hogy ilyen néven létezik. Épp az volt a baj idáig hogy egy neonáci csürhe kisebbség kisajátította magának az utcát. Hát most csúnyán felsültek. A jóérzésű emberek tömege megmutatta, hogy mekkor a társadalmi hatókörük, s hol a helyük egyáltalán. Legtöbbjük megköszönheti a némethez és osztrákhoz képest indokolatlanul liberális magyar jogszabályi környezetnek, hogy tetteik alapján egyáltalán szabadlábon vannak (még). Ezen egyének,a Magyar Gárda tagjai és a propagandistáik kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, az állami hatóságok minden kultúrállamban az EU-n belül így is kezelik a saját szélsőségeseiket. Létkérdés, hogy marginalizáljuk ezt a hazug propagandát és gyűlöletkeltést, amit a szélsőjobb fröcsög. nyugaton politikai karanténban vannak, ami sajnos nálunk sokszor nem mondható el...
A tüntetésen senki sem hangoskodott, kiabált. Egyszerűen megmutatták, hogy eddig és netovább. Egészséges társadalmi immunreakció. Az lenne a nagy baj, ha a fideszes képviselő nem vállalat volna szervező szerepet ebben.
A lány szerintem direkt provokált, a jóhiszeműsége minimum megkérdőjelezhető. Amúgy a jegyirodások elmondása szerint csupán annyit közöltek vele, hogy nincs készletük a jegyből, azt külön meg kell rendelni. Ezután kezdett ordenáré módon viselkedni. A csürhe pedig aztán molotov-koktélt robbantott az irodában. A blog tulajdonosának pedig ars poeticaként inkább a másik szélsőség ellen 56-ban tiltakozó rádiós újságírók önkritikáját használnám: hazudtunk éjjel, hazudtunk este, hazudtunk minden hullámhosszon. mert politkai korrektség helyett ezt teszi ő, sajnos nem múlt hanem jelenidőben. Szánalomra méltó jelenség, semmit sem tanul a múltból, persze nem is felejti el a sérelmeit. Csupán azért írok ide, hogy jelenjen meg egy ilyen tisztességes többségi vélemény is, egyébként semmilyen módon nem érdemes kommunikálni az ilyen beszűkült gondolkozású egyénekkel, mint e blog írója.

Komplikato 2008.04.08. 16:29:30

Nem is tudom. Nyilván sokaknak ijesztőek a fekete rucis Gárdisták, vagy a bomberdszekis turbómagyarok, de inkább lássam ki hova tartozik, sz'al inkább elviselem így őket, mint a sok sunyi zsebnácit, akik csak maguk közt gyülölködnek, kifelé meg "mi nem vagyunk nácik" kamu dumát nyomják. Most vagy felvállalják, hogy nácik, vagy kussoljanak tovább mint sz*r a fűben.
A bekiábálós rész alapján ezek az arcok legalább bevállalták.

Persze az igazság meg (mint mostanában olya sok "botrány" esetén) soha nem derül ki, ha csak véletlenül nem készült videófelvétel az eredeti atrocitásról ... amit meg bárki hozzáértő áthamisíthat néhány lelkes munkaóra alatt.

YleGreg 2008.04.08. 16:31:38

Ez a kormány csak egyet tud, az országot elbaszni,
de vége a melónak, megyek haza az asszonyt megbabusgatni!
};-}

vakablak 2008.04.08. 16:32:01

Nagyon jól tette a szerkesztő, hogy kirakta ezt a blogot a címlapra. Az írás vérlázítóan hazug és szélsőségesen elfogult, de így legalább reagálni tudtunk rá.

Etalon 2008.04.08. 16:33:51

YleGreg : na és mi az ok? Az, hogy néhány semmirekellő divatkopasz az utóbbi néhány évben lejáratta azokat a szavakat, hogy "nemzeti" meg "hazafi"? Azzal, hogy a nemzeti öntudat álarca mögé bújtak hogy egy kicsit balhézhassanak, aztán most a többség lenézi azokat, akik nagymagyarországos matricát ragasztanak a kocsijukra. Értem én hogy ez nem teszik sokaknak, de talán oka van ennek a lenézésnek...
Igen a lenézésnek... Nem azért mert a többség cigány vagy zsidó, hanem mert nem kér abból a fajta hazafiságból, amit olyanok képviselnek akik nem is tudják mit jelent hazafinak lenni, csak balhézni akarnak...

Csumpitáz Alfréd 2008.04.08. 16:34:13

Nekem a történetben az sántít, hogy a jegyiroda miért tart olyan zenekar koncertjére jegyet, amit egy bármilyen betérő vevőnek nem akar aztán eladni eladni politikai megfontolásból?

Ez olyan, mintha egy könyvesboltot zsidónak titulálnának a kurucinfo-n, mert ugyan volt mein kampfjuk rengeteg, csak a széphomlokú magyar lánynak nem akartak adni. Ez az egész sztori a szép magyar hülyeség iskolapéldája.

BiG 2008.04.08. 16:39:34

beavereater 2008.04.08. 15:36:25

"Egyébként tetszik-nem tetszik, kidobhatnak bármelyik boltból, ha nem bírja az eladó a képedet. Legfeljebb nem mész oda többet vásárolni, oszt annyi."

Annyi, ja.

De érdekes, hogy egy szórakozóhely-tulajdonos - a sokadik balhé után - ki merte írni, hogy a cigányokat nem engedi be.
Neki meg nem volt annyi, mert rá akarták húzni a vizeslepedőt - kisebbségi akárkik, EBH...

Ezt miként kommentálnád? Annyi?

Neki miért nem szabad "kidobnia" - illetve, a balhét elkerülendő - be se engednie az arra érdemteleneket?
(Azt a hőbörgést, amit a libsisajtó művelt... Jellemző...)
Vagy még nem fogyott ki a nafta a kettős mércéből?

Üdv!

* · http://www.kuruc.info/ 2008.04.08. 16:41:19

Ti akik a ezt blogot támadjátok! Mi van vazze, a zsidónegyedből írtok?

Még nem hallottam, hogy a fideszes és szdsz-es libsik tiltakoztak volna, amikor zsidók az egész magyarságot lenácizzák, vagy amikor cigányok a magyarok kiirtására buzdítanak..

BiG 2008.04.08. 16:46:41

Etalon 2008.04.08. 16:06:17

Megúszták volna. Nem azért mentünk oda, hogy megverjük.
Hanem arra szerettük volna kérni, hogy tegye a dolgát: adjon jegyet, arra, amire szeretnénk, fizetünk, távozunk.

De nem hagyták. Erőszakkal akarták megakadályozni. Most a boltos sírhat, bevételtől esett el. Azt ki fizeti meg neki? A kedves "antifaszok"? Lúzerek...

A felhajtást, nácizást meg nem kellett volna...
Különben is, náci, aki mondja... :-)

Üdv!

landser 2008.04.08. 16:48:00

Makó nincs messze jeruzsálemtől. Magyarként nincs több jogom makón mint jeruzsálemben. Még a közbiztonság is ugyanolyan.

Etalon 2008.04.08. 16:49:41

Kedves csillag (az is milyen már, amikor még az anonim interneten sem mer az ember nicknevet kiírni :) )
Mikor volt ilyen? Ha tudtam volna, hogy engemet náciznak a zsidók, meg hogy a cigányok ki akarnak irtani, akkor biztos belemártottam volna valakibe a rozsdás bicsakot... de sajnos nem olvasom a kuruc.info-t, így a ballib-cionista-cigány-lakájmédia áldozatává váltam és most mitsem sejtve üldögélek itt továbbra is :)

Hol és mikor történt mindez amúgy? Halljuk, nagyon kíváncsiak vagyunk arra a linkre vagy video-ra/fotóra ami mindezt bizonyítja...

BiG 2008.04.08. 16:50:53

antináci 2008.04.08. 16:23:30

"Csupán azért írok ide, hogy jelenjen meg egy ilyen tisztességes többségi vélemény is"

HIHIHIHI!

Túlfényezed magad és megárt a szidol!
Ezzel a "tilcsukbemertmástmond"-hozzáállással azért nem ugrálnék a helyedben... Óvónénihez nem szaladsz már?

Üdv!

antináci 2008.04.08. 16:51:39

Tisztességes magyar vagyok, elítélek bármilyen kirekesztést, bárhonnan jöjjön is. Ezért is mondtam, hogy minden fenyegetően kirekesztő szélsőséggel szemben fellépnek kultúrországokban. A szlovák és román szélsőségesek ereje nyomába sem ér mostanság a magyarokénak. A magyar árpádsávos tömeg román rendőrok sorfala közt vonult fel március 15-én Erdélyben... Aki konfrontálódni akar, maga alatt vágja a fát lettlégyen bármilyen nációjú. A múlt sérelme nem ugazolhat semmilyen visszacsapást se magyar, se szlovák, se román oldalról.
A társadalmi problémákat meg nem nácik módjára kezelik mostanság, mint az a blog működtetőinek álma, de nem vitatkozom tovább, lásd mint előbb, beszűkült tudatállapot, csökkent értelem ellen a józan szó nem elég. Még jó, hogy az ilyen emberek kezében most nincs hatalom. nem tudnak milliókat kiírtani...

xenu 2008.04.08. 16:52:15

TD223 2008.04.08. 16:02:43
"Xenu

Nem, nem ez történt tegnap. Meg nem hallottam, hogy tiltakoztak volna, amikor zsidók az egész magyarságot lenácizzák, vagy amikor cigányok a magyarok kiirtására buzdítanak..."

nem is arra írtam, hogy az történt, amit most írsz töki, hanem erre:

"Egyszer álljon ki ez a tegnapi ellenfasiszta banda a magyarokért, a magyarok elleni erőszak ellen, a magyarok elleni gyűlölet ellen,"

Pontosan ez történt tegnap és ez a "nemzeti érzelmű" oldal szégyene, hogy ellenükben kell magyar emberek mellett kiállnia az "ellenfasiszta banda"-nak. Szégyen, töki.

BiG 2008.04.08. 16:55:09

Komplikato 2008.04.08. 16:29:30

"A bekiábálós rész alapján ezek az arcok legalább bevállalták."

Nem vállaták-vállaltuk be. Csak szeretnéd hinni.
Hanem sértegettek. Lenáciztak, előítéletből. A "békés többség" (a bolsevikok óta a legnagyobb vicc), mert csak ennyit tudnak. Bégették a betanult szöveget. Hogy miért? Na ezt nem tudom, talán kérdezd meg tőlük.

Üdv!

Etalon 2008.04.08. 16:56:07

BiG : biztos a sötét ruha teszi, hogy egyből mindenki rosszembernek hitt titeket. Tudod, olyan ez mint a sötét bőrszín. Előítéleteket szül...

pl 2008.04.08. 16:56:35

leírhatnám századszorra én is, hogy a post szar, kamu, hazug, de minek. annyira hiteles, mint a tenyérjós cigányasszony. landser, ha egy szólásnak nem ismered az eredetét, legalább ne beszélj hülyeségeket.

mr lebowski (törölt) · http://nearlydark.blog.hu/ 2008.04.08. 16:58:25

azok a drága, igaz magyar hazafiak miért nem a magukfajta szlovák/román/akármilyen egyéb nemzet drága, igaz hazafikkal vezetik le a nagy nemzeti öntudatukat valami félreeső tisztáson, mondjátok már meg?

vujicsics trutymo 2008.04.08. 17:00:09

Az antifasiszta nem demokrata. Az antarktisz ugyanolyan szélsőséges mint az arktisz, csak szemben áll vele. A szélsőség jellemzője a negáció, a szembenállás. Nem valamiért kiállunk, hanem harcolunk valami ellen. Igy tehát a fasiszták és az antifasiszták is köcsögök.

madz 2008.04.08. 17:02:30

BiG, pontosan ezt a "bégették a betanult szöveget" mentalitást érzem én ezekből a gyűlölködő, zsidózó meg "én magyar vagyok, te meg nem" hozzászólásokból

BiG 2008.04.08. 17:05:21

Etalon 2008.04.08. 16:56:07

"Tudod, olyan ez mint a sötét bőrszín. Előítéleteket szül..."

Ja, a sötét bőrszín elleni előítélet az fujj, undorító, meg rasszista, az ún. "sötét ruha" elleni meg aranyos, "békéstöbbség", trendi, meg polkorrekt... (fuj)

Csak megint az a fránya kettős mérce...
Nem ciki? De az... államilag támogatott fasizmus.

Üdv!

BiG 2008.04.08. 17:06:21

vujicsics trutymo 2008.04.08. 17:00:09

Na, valami összefoglaló. Egyetértek.

Üdv!

Komplikato 2008.04.08. 17:08:11

Lényegtelen én mit hiszek, de sose szivleltem semmi olyan csoportosulást, aminek léte egyetlen értelme, hogy valaki MÁST hibáztasson saját MAGA által elszabott élete miatt. Biztos felemelő lehet éppen ennyire szemellenzős társakra lelni.
A lényeg az vizben oldható instant "igazság", ideológia. Csak gondolkodni NE kelljen.

Nem érdekel ki náci vagy komcsi, mert nem érdekes az elnevezés, ha éppen olyan silány dolgot takargatunk vele. Egyszerűen aki mindíg csak más kárán tudja elképzelni a maga érvényesülését, az simán ROSSZ ember, onnantól lehet olyan "nemzeti érzelmű" amilyennek csak meg tudja játszani magát, elöbb bizom életem és vagyonom bárki idegenre, aki JÓ.

Ráadásul ez esetben tévedtem és visszavonom, a zsebnácik még saját ideológiájukat is tagadják, és éppen olyan sz*rul, hogy senki nem hiszi el nekik. Még maguk sem.

landser 2008.04.08. 17:09:08

Látom már idecsődült az összes indexes liberátor netwarrior, szerintem az index is ezért rakta ki a blogot, hogy idecsődítse a kutyáit. Igazából nem számít mit írogatnak, mert csak ugatnak de nem harapnak.

BiG 2008.04.08. 17:12:12

madz 2008.04.08. 17:02:30

Hát, nem furcsa, hogy Magyarországon, ha valaki kiáll és azt mondja "Magyar vagyok!", azt lenácizzák és kiközösítenék?
Pont itt?

Hol élünk, jesszus...

De itt most ki zsidózott? Mármint a lelkes "békés többség"-véleményt formálókon kívül, mert itt azokban a kommentekben olvastam a legtöbb gyűlöletkeltőt (és került szóba a zsidózás) és földbedöngölő-stílust, akik oly magas piedesztálon érzik magukat, mint jógyerekek, meg antiakármik...

Hihetetlen ez a tükörhiány és skizofrénia...

Üdv!

BiG 2008.04.08. 17:15:06

Komplikato 2008.04.08. 17:08:11

Ki hibáztatott kit a maga sorsa miatt itt?

Senki.

Az egy másik történet, de moat itt beszéljünk csak a flashmobról.

Te valami másról beszélsz. Lehet, hogy fáj valami, de az nem a "náci", meg a "komcsi", meg ezek ellentéte, bár ez sem merült föl.

Menjünk aludni.

Üdv!

vakablak 2008.04.08. 17:15:38

Tja. Szar ez az ország, tükörhiány van.

LOL! :D :D

madz 2008.04.08. 17:16:15

BiG, senkit nem náciztak még le egyszerűen csak azért, mert annyit mondott, hogy "magyar vagyok". ez ugyanolyan széltében-hosszában terjesztett közhely, mint a többi ehhez hasonló "már a magyaroknak kell meghúzni magukat" típusú baromság. én is magyar vagyok. eddig még sehol semmi bajom nem volt belőle. érdekes.

ficcs-a-ficcs 2008.04.08. 17:20:38

Nem is értem miért kéritek számon a korrektséget ezen a blogon????? Nem tudtok olvasni????
Akkor ajánlom figyelmetekbe a blog leírását: (jobb felső sarok... nagyon felső)

Idézem:
"Napló, társadalomkritika és vélemény a világban és a Magyarországon történő eseményekről, jelenségekről egy fiatalember szemszögéből. Nem a megszokott lagymatag stílusban, hanem szókimondó, a politikai korrektséget nélkülöző formában."


Akinek még így sem tiszta, az csak a második mondatra koncentráljon :)

Komplikato 2008.04.08. 17:20:50

"Hát, nem furcsa, hogy Magyarországon, ha valaki kiáll és azt mondja "Magyar vagyok!", azt lenácizzák és kiközösítenék?"

Azt gondolom akkor fordul elő, ha a "Te nem vagy magyar!" téma kerül elő, nem különben az "Én magyarabb vagyok!" témánál, ahol nem az a téma ki mit tud felmutatni értékként, hanem ki csavar magára nemzeti zászlót, vesz fel díszmagyart, vagy éppen gyűjtogat(?!) kukákat ...

És mi bajod az antináci antifasisztákkal, hiszen nem vagy se náci, se fasiszta, nem de?
(Más kérdés, hogy akikről szó van, annyira antifasiszták, mint ahogy a Greenpeace környezetvédő, összeesküvés agymenésesek előnyben.)

vujicsics trutymo 2008.04.08. 17:22:32

Keverednek a fogalmak. A fasizmus nem azonos a nácizmussal. A fasizmus hatalomgyakorlási technika. Mellesleg a demokrácia is az. A nácizmus faji, vallási, vérségi alapon történő megkülönböztetés. Demokráciákban is lehetnek náci vonások. Pl.: USA 1920-as évek eugenetikája törvénybe volt foglalva. Ebből is tanult Hitler. A fasiszta Spanyolország viszont nem volt náci.

Etalon 2008.04.08. 17:22:48

BiG : a kettős mérce azt jelenti, hogy egyeseket másoknál előrébb valónak, magasabbrendűnek tartunk. Az meg fasizmus. Mondjuk lehet hogy igazad van, és én is ilyen vagyok, de akkor meg min vitatkozunk, keblemre kedves fasiszta barátom... (bocsánat, nemzeti érzelmű)

Amúgy nem mondta senki hogy a sötét ruha elleni előítélet jó, csak van aki nem érti az irónikus megjegyzéseket.
Egyébiránt a párhuzamod nem annyira korrekt, mert a talpig sötét ruha + bomberdzseki kombináció igenis szimbólum-jellegű (ne mond hogy nem, mert mindketten tudjuk hogy nem a zsidók vagy a cigányok hordanak ilyent), amit nem kötelező hordani a bőrszín meg ugye adottság, amit eddig csak egy M.J. nevű amerikai énekesnek sikerült legyőznie...

Azt gondolom hogy akik szervezett módon 20-30-an (egyes források szerint 100-an) akarnak fenyegetően odaállni a boltba, hogy "na most lássuk hogy kiszolgálsz-e te kis zsidó köcsög" az ne csodálkozzon hogy egyeseknek ez nem tetszik. Ez persze megint előítélet, hiszen lehet hogy a Hungarica jegy mellé még egy Rózsaszín Plüsnyuszikák koncertre is vettetek volna jegyet, csak ennek kicsi az esélye gondolom...

Andor 2008.04.08. 17:30:35

Hagyjátok már a post szerzőjét. Olvassátok el odafigyelve: aki már tanított kamaszokat, annak számára a stílus alapján egyértelmű, hogy nem lehet több 16 évesnél, de inkább 13-14-re saccolnám. Majd felnő, és gyűjt élettapasztalatot...
Nem is mert megmukkanni eddig szegény, annyira meg van szeppenve a felháborodástól. :)

vakablak 2008.04.08. 17:32:59

Imádom, amikor a vita hevében valamelyik zsebokos előtör, és nagy hevülettel magyarázni kezdi, hogy "de a fasiszta meg a náci nem ugyanaz". Csak ki kell várni, mindig jön az illető. És meg is magyarázza, és ilyenkor rendszerint kiderül, hogy az USA és Anglia is fasiszták, eredendően.

Ez egy kibaszott nagy ködgyertya. Értelme semmi. Mert tényleg van történelmi különbség a két mozgalom között, de onnan, ahol mi most állunk, ez a különbség mikroszkopikus. Mai értelemben, magyarországi-európai vonatkozásban, a közélet közegében ez a két fogalom egymás szinonimája, minden más pedig félremagyarázás, elterelés, süketelés.

A Magyar Gárdára és a kurucinfó lelkes közönségére nyugodtan mondható hogy náci, meg az is, hogy fasiszta. Mind a kettő helytálló, és kár szálazgatni a különbséget, esetükben mindkettő találó.

egy MAGYAR hazafi · http://www.hackerz.com 2008.04.08. 17:34:46

YelGreg!

Ez az egész írás nagy köpködés, mocskolódás...
Arany szívem, nem hiszem, hogy annyira buta vagy, hogy ezek után normál, épületes kommenteket vártál!
Ettől sajnos minden normális embernek kinyílik a bicska zsebében.
Nem hiszem, hogy attól hazafi valaki, hogy Kárpátiát, meg hasonlóan primitív fosokat hallgat, vagy kimeg és felgyújt egy rendőrt, vagy fennhangon zsidózik, és amikor +kérdezed, h mi baja a zsidókkal, fogalma sincs...
Azt sem hiszem, hogy az az iagazi MAGYAR, aki jobban zokog a Himnuszt énekelve (már amennyit tud belőle). Egyszerű vadparaszt, unintelligens barmok csak. A legtöbbjüknek fogalma sincs, mit miért csinál... Tök hülye történelemből. Ez a faszfej Tomcat meg egy pöcs. Azt hiszi, mekkora nagy polgárpukkasztó. Mindenkit hergel mindenki ellen. REMÉLEM, VALAMI HACKER FELTÖRI A KURUC.INFO-T!!!
Miért csak az lehet hazafi, meg magyar, aki zsidózik meg komcsizik???

vujicsics trutymo 2008.04.08. 17:40:58

vakablak ! Én nem zsebokos vagyok csak befejeztem a nyolc álalánost. Te meg sajnos alulinformált vagy (a buta tahó zsebokos elnevezése). Azonkívül anyádat sértegesd !

madz 2008.04.08. 17:44:04

kedves vujicsics, mindannyian szeretnénk gratulálni ahhoz, hogy befejezted a nyolc általánost :)

vakablak 2008.04.08. 17:44:41

Csak szép nyugodtan, Trutymó. Higgadj le. Nem bánt senki.

vujicsics trutymo 2008.04.08. 17:47:19

madz ! Köszönöm a gratulációt. Remélem neked is sikerül majd egyszer. Drukkolok neked.

madz 2008.04.08. 17:49:23

hát ez nagyon szellemes volt :)

vujicsics zsebokos trutymo 2008.04.08. 17:56:58

madz, kedves barátom ! Nem szellemes, hanem frappáns. FRAPPÁNS ! Ettől vagyok zsebokos.

vakablak 2008.04.08. 18:02:31

Trutymó; jobb lett volna, ha nem írom oda ezt a zsebokost. Nem sértegetni akartalak, te pedig annak vetted. Zsebokos nélkül is áll, amit írtam. Tehát elnézést.

polkorrekt 2008.04.08. 18:03:10

Először is örülök a sok kommentnek és igencsak meglepődtem tőlük. Először is nem tartom helyesnek azt, hogy Molotov koktélt dobnak más tulajdonára mivel ez nem a megfelelő módja a problémák megoldásának. Ezt a nácizást-fasisztázást be kellene fejezni egyrészt, mert unalmas, másrészt pedig alap nélküli. A Tomcat féle flashmobozók nem balhézni mentek hanem a megmozdulásukkal felhívni a figyelmet a jelenségre és tiltakozni ellen. Lefogadom, hogy ha nem kezdtek volna el szervezkedni az antifák és a flashmobozók bejutottak volna az üzletbe nem lett volna ott semmiféle balhé.

polkorrekt 2008.04.08. 18:08:36

Azért el kellene gondolkodni azon néhányaknak, hogy milyen ország az ahol ha valaki akar venni egy nemzeti érzelmű zenekar koncertjére jegyeket azt lefasisztázzák és kidobják az üzletből. Aki egyébként látta az Echo TV-n a lánnyal készült interjút annak egyértelműnek tűnhet a lány szavahihetősége.

vakablak 2008.04.08. 18:10:24

"A Tomcat féle flashmobozók nem balhézni mentek hanem a megmozdulásukkal felhívni a figyelmet a jelenségre és tiltakozni ellen."

Mi vaaan??? Tomcaték az áldozatok??? Milyen jelenségre akarták felhívni a figyelmet vajon? Hogy mennyire rossz az acsarkodás, a zaklatás, a gyalázás, amiben a bolt eladóját részesítik? Hogy mennyire nem szabad molotov-koktélt dobálni, amit Tomcat meleg szavakkal köszönt meg?

Mondjad gyorsan: te normális vagy?

Tomcat: náci. kurucinfó közönsége, magyar gárda: nácik. Minden ízükben azok, zsidók-cigányok-másképp gondolkodók elpusztítására szólítanak fel szóban (és dalban, lásd az idevágo együttesek dalszövegeit). Szerinted mennyire kell még valakinek nácinak lennie ahhoz, hogy nácinak is legyen szabad nevezni?

Nem lett volna semmiféle balhé? Te nagyon buta, azért mentek oda, hogy jól beszarassák a bolt eladóját, egy cigány embert, és hogy ha a molotov-koktél nem lett volna elég, az egész országnak megmutassák, hogy így vigad a náci: hogy aki velük csak ujjat húzni is mer, azt megfélemlítik.

polkorrekt 2008.04.08. 18:19:44

Úgylátom nem olvastad el az előző hozzászólásaimat elég figyelmesen. Szerinted normális dolog az, hogy Magyarországon aki egy magyar érzelmű zenekar koncertjére akar jegyet venni azt lefasisztázzák és kidobják a jegyirodából? Mert szerintem nem. Egy normális országban ilyen nem történhet meg. A Molotov koktélozást mint módszert szerintem Tomcat és közönsége sem tartja helyénvalónak.

Szerinted mi lenne ha bemmene egy cigány fiatal a jegyirodába és jegyet kérne a Váradi Roma Cafe koncerjére és kidobnák olyan szöveggel, hogy büdös cigány takarokj. Akkor gondolom más lenne a véleményed.

Ha a Molotov koktélozást elitélítek akkor jó lenne, ha a lánnyal való bánásmódot amit kapott a jegyiroda munkatársai részéről azt is elítélnétek. Tudod a kettős mérce.

madz 2008.04.08. 18:24:05

valaki legyen szíves, definiálja nekem azt a szókapcsolatot, hogy "nemzeti érzelmű", meg hogy "magyar érzelmű"! komolyan, nekem nem világos, hogy ezek mik jelentenek. én pl magyar vagyok. de hogy lesz ebből érzelem? és ha annak érzem magam, annak valamiben meg kell nyilvánulnia? vagy most ezt így hogy?

vakablak 2008.04.08. 18:32:34

Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a lánnyal az történt, amit mondasz. Két, egymásnak szögesen ellentmondó verziót hallottunk. Arról, hogy odabent mi zajlott, tényeket nem tudunk. Az első tény a dologban, hogy a lány a kurucinfóhoz fordult, és ott dolgokat _állított_, majd ezek a megjelentek a portálon. Ezek _tények_.

Az is tény, hogy az adott portál náci. Az nem tény, amit a lány állított, csak az tény, hogy állította. Sikerült ezzel az _állítással_ úgy felheccelni az ilyenre mindig kaphatókat, hogy a bolt tulajdonosát és eladóját fenyegették, adataikkal visszaéltek, végül a boltjukat felgyújtották. Ezek is _tények_, amik mind a közösségetek ellen szólnak.

További tények, hogy Tomcat a blogján meleg szavakkal üdvözölte a terrorista cselekményt, majd felszólított egy megfélemlítő akcióra ("A boltra rárepült egy Molotov-koktél, de a jelek szerint a zsidó tulajdonos, és az általa alkalmazott oláh cigány szarzsák nem értett még ebbõl sem.", továbbá: "Annak pedig örülök, hogy féltek. Érezzétek, hogy bármit megtehetünk veletek, csak akarat kérdése."). Végül pedig tény, hogy a meghurcolás, fenyegetés, megfélemlítés, bolt felgyújtása után most még be is törtétek a bolt kirakatát.

Gondoltál már arra, hogy mi van, ha a lány hazudott? Hiszen mindenki tudja, hogy soha semmiféle bizonyítékot nem kértek, ha bárki bármilyen rágalommal odaáll, bármit állít arról, hogy veletek milyen atrocitás történt, ezerrel ugrotok a dologra, beindul a megfélemlítés, a zaklatás.

És ha a lánynak igaza is volt: fasiszták vagytok, mert így csak a fasiszták bánnak másokkal.

Előbb-utóbb gyilkolni fogtok. Csak ahhoz most még gyávák vagytok. De jó sokan összeálltok, és menni fog. Megvan-e már a lista, hogy kiket kellene?

Komplikato 2008.04.08. 18:41:04

"Aki egyébként látta az Echo TV-n a lánnyal készült interjút annak egyértelműnek tűnhet a lány szavahihetősége."

Félreértés elkerülése végett, Magyarországon még nyomokban sincs független sajtó orgánum, de ha rangsorolni kéne bármilyen szempontból, akkor az Echo TV nálam a szavahihetőség totális ellentétjének szinonimája. Így sajnos bárki aki ott nyilatkozik szint úgy. Egyéb irányban nem normális dolog ha ilyen történt valakivel, csak éppen ezért nem is hiszem el.

polkorrekt 2008.04.08. 18:48:56

Úgylátom hivatásos rettegők is olvassák a blogot. Ha a lány nem mondana igazat akkor miért hozta volna nyílvánosságra a vele történteket? Szerintem a vele történtek a mai Magyarországon egyáltalán nem számítanak életszerűtlennek.

Arról, hogy napjainkban kik képviselik a fasiszta és rasszista eszméket kicsit tájékozódj többet a palesztinok helyzetéről és megkapod a választ.

madz 2008.04.08. 18:52:46

"Ha a lány nem mondana igazat akkor miért hozta volna nyílvánosságra a vele történteket"
jesszusom, nemáá... ezt tényleg meg kell magyarázni? nem volt még rá példa, hogy valaki hazudik a nyilvánosság előtt? vagy erre csak "azok" képesek, a "magyarlányok" nem?

polkorrekt 2008.04.08. 18:52:57

Komplikato! Én éppen az ellenkezőjét gondolom. Szerintem az Echo TV-re van a politikának a legkevesebb befolyása. Nem véltelen az, hogy olyan alternatív gondolatok és gondolkodók is megjelenhetnek ott amelye a magyarországi médiumok 95%-ban nem. Legutóbb az egyik műsorukban például Budaházy, Suszter Lóránt, Vajnai Attila (munkáspárt) és Kende Péter vitatkozott egymással.

vakablak 2008.04.08. 18:56:37

Én volnék a hivatásos rettegő? Te tiszta gyagya vagy.

A lány miért ne mondana igazat? Nyilván szóváltásba keveredett a bolt eladójával és/vagy tulajdonosával, és nagyon utálta a helyzetet. Bosszút akart állni, és mi sem egyszerűbb, mint felheccelni pár száz nácit, akik majd jól szétszivatják azokat, akikkel ő nem boldogult? Ilyen egyszerű.

Egyébként meg milyen bánásmódot vártok? Fröcsög belőletek a gyűlölet mindenki ellen, aki nem pont ti vagytok. Ölétek-pusztítanátok minden zsidót és cigányt, továbbá mindenkit, aki szerintetek nem eléggé nemzeti, és hogy mi az, azt ti mondjátok meg, mint annak idején a nyilasok. Talán puszi kéne ezért, meg simi? Hát persze hogy mindenki megvet benneteket, meg undorodik tőletek. Ti bárkit gyalázhattok ugye, tetszőleges szavakkal, de uram-atyám! ha egyszer valaki titeket szidalmaz! Akkor azt azonnal le kell mészárolni, felgyújtani, elzavarni!

Andor 2008.04.08. 18:59:42

Miért, miért, MIÉRT nem vállalják fel a nácik, hogy nácik? Az antiszemiták, akik szerint a zsidók fasiszták és rasszisták, miért nem vallják büszkén, hogy antiszemiták? Ha egyszer a zsidók gonoszok, nem szégyen zsidóellenesnek lenni, nem?

A miheztartás végett amúgy ajánlom mindenki figyelmébe, hogy a "zsidózás"-nak nem ellenpárja az "antiszemitázás". Zsidónak lenni állapot, hogy szerencsés vagy balszerencsés, az hozzáállás kérdése. Antiszemitának lenni viszont szabad választás, amiért vállalnom kell a felelősséget. Nna.

polkorrekt 2008.04.08. 19:15:15

Szerintem ezek a téveszmék már betegesek nálatok. Bár ez egy jó módszer a másképp gondolkodók lejáratására tőletek. Senki nem akar itt kiirtani senkit. Ezt kellene megérteni. A nácizást, fasisztázást pedig jó lenne befejezni és helyette értelmes kritikát írni.

vakablak 2008.04.08. 19:19:09

Te tényleg nem vagy normális. Ezen ponton megszűnt minden értelme a veled való kommunikációnak. Értelmes kritikát? Lapítasz, mint szar a fűben. Egyetlen érvre sem válaszolsz. Neked még valamit írni? Tök felesleges: elvakult vagy.

Magnélküli Mandarin 2008.04.08. 19:25:22

Kedves Polkorrekt!

Ha te tényleg őszintén írod, amiket, akkor az még a jobbik helyzet, mert talán tényleg nem egy neonáci vagy, csak simán nem látsz a szemedtől. Olvass el egy pár történelemkönyvet, és akkor meglátod, kihez szeretnél tartozni, kiket védesz! Meg azt is hogy mit jelent magyarnak lenni. Nem ezt!

1. Nem normális dolog, hogy egy jegyvásárlót lenácizzanak (ha egyáltalán), de az elmúlt évek eseményei után - amiért egyértelműen a neonácik a felelősek, leszámítva az aktuális hatalmat aki hagyja őket - ezen ne csodálkozzon! Legalább egy mondat erejéig megtudja milyen, ha az általa idealizált rendszerben esetleg ő lenne a rossz oldalon.

2. Tomcaték nem jegyet venni mentek. Rengeteg olyan eseményen vett részt a kedves illető, amiért normális európai társadalmakban már rég a börtönben ülne. Én már több mint 10 éve "ismerem", amikor még a Terror News nevű lemezújságban írogatott, és már akkor is ő volt a legnagyobb paraszt ott, bár antiszemita dolgai még nem voltak. (Egyébként a TN-nek, nevétől eltérően semmi köze nem volt az ilyesfajta megnyilvánulásokhoz, sőt, a legnépszerűbb elektronikus újság volt a maga idejében.)

3. Örömteli, hogy a náciknak ennyire fáj, ha azt látják, hogy amit tesznek azt elítélik egyesek, és végre először többen, sokkal többen vannak mint ők!

Egyébként meg mit foglalkozik mindenki ezekkel az idiótákkal, minek alacsonyodik le mindenki az ő szintjükre? Ezekkel nem vitatkozni kell, mert nincs miről, hanem elküldeni őket a jó francba!

polkorrekt 2008.04.08. 19:52:59

Értem a gondolatmeneted. Akinek nem tetszik a jelenlegi magyarországi mocskos rendszer, aki fel meri emelni a szavát az antimagyar jelenségek ellen az neonáci, fasiszta stb. Jó lenne ha kicsit kitágítanád a csőlátásodat. Az állampolgárok nagy része elégedetlen és elege van a korrupt az országot tönkretevő politikai rendszerből és annak elitjéből illetve annak kiszolgálóiból. Ezt kellene már felfogni végre. Te vádolsz azzal, hogy nem látok a szemedtől közben a mondanivalód hemzseg annak jeleitől, hogy nagyon egyoldalúan gondolkozol. Értem én, hogy aki itt károg, hogy náci, fasiszta annak jól megfelel ez a mocskos ezer sebből vérző korrupt rendszer. Végülis egyesek jól elvannak itt a másik 3-4 millió meg nyomorban él és szenved.

Magnélküli Mandarin 2008.04.08. 20:04:49

Senki nem nácizott le olyan embereket, akiknek bármilyen, de nem kirekesztő véleményük van! Rengeteg demokratikus lehetőség van emberek véleményeinek kifejezésére, akár a te általad említett többmilliós (?) számban is. Pl. tüntetés. Bejelentik, megadják, elmennek, elmondják. Aztán ha akarják mégegyszer. De el kell ítélni minden olyan megnyilvánulást, ahol gyújtogatnak, törnek-zúznak, békés emberek testi épségét fenyegetik (szóval, tettel, zászlókkal, vagy akár csak az öltözékükkel), és demokráciában nem megengedhető módon viselkednek. Lehet hogy te tényleg egy békés, jóravaló gyerek vagy, akinek tele van a töke bizonyos dolgokkal, de ebben az írásban olyanokat védelmezel, akik egy egyszerű szóváltás után molotov-koktélt dobnak egy üzletre, mert nekik olyanjuk van. És ez nem egyedi eset, hanem az elmúlt években sorozatosan gyarapszik (láttam a kommentjeidben, hogy nem értesz velük egyet, de ezt akkor légyszi a cikkedbe írd bele, hangsúlyosan, mert ott pont az ellenkezőjét lehet kiolvasni). Aki azt a Magyar Gárdát méltóságteljesnek nevezi, aki a nyilasokra szándékosan nagyon emlékeztető jelmezben masírozik immár több ezres számban, az vagy maga is antiszemita, vagy nem az, de megtűri azt, és a kettő közt nincs nagy kóülönbség!

polkorrekt 2008.04.08. 20:25:53

A Magyar Gárda egyébként szerintem egy jó kezdeményezés. Annak ellenére is, hogy körülette lévő a -média által mesterségesen gerjesztett- negatív hisztériakampámy megpróbálja ennek az ellenkezőjét súlykolni. A Magyar Gárdától sokkal nagyobb létszámú és jobban felfegyverzett szervezetek is működnek ebben az országban csak azok más érdekeket szolgálnak. Érdekes, hogy azokkal szemben miért nem aggodalmaskodnak egyesek? Jó lenne ha a Magyar Gárdát is a tevékenysége alapján ítélnénk meg.

Magnélküli Mandarin 2008.04.08. 20:44:02

Te tényleg hibbant vagy, bocs! Nézz már körül, a Magyar Gárda a rendszerváltás óta alakult legnagyobb neonáci szervezet! Hahó, ilyen ruhában és zászlók alatt lőtték az embereket a dunába, és rakták a fel a vonatra! Milliókat! Nem leváltották, nem nem adtak nekik jegyet, megölték őket! Ez neked jó kezdeményezés? Ezeknek semmi közük nincs a magyarsághoz, alávaló söpredék mind egy szálig!

Magnélküli Mandarin 2008.04.08. 23:22:41

Ja, egyébként akit érdekel, erről a hölgyről van szó:

partizaninfo-wanted2008.blogspot.com/2008/01/67-vistva-lincselked.html

ACI 2008.04.09. 01:12:46

Aki pedig állandóan antiszemitázik és fasisztázik, az nagy valószínűséggel cionista zsidó.

BiG 2008.04.09. 09:20:27

Magnélküli Mandarin 2008.04.08. 20:44:02

Jesszusom, ez a "ruházás"... Ot voltál, láttad a nyilas öltözékeket??? Pontos, részletes összehasonlítást tudtál elvégezni?
Ha nem, akkor meg mire vered a nyálad?
A Magyar Gárda nem lőtt és nem is lő senkit a Dunába!

Az In-Kal a legnagyobb, nem állami fegyveres szervezet, tulajdonképp milícia. Régebbi is, mint a Magyar Gárda, ráadásul, hangsúlyozom: fegyveres. kiképzett ölőgépek.
Azokat nem akarod lenácizni?
Ha nem, miért?

Üdv!

megfigyelo 2008.04.09. 12:52:42

En ket bejegyzesben is beleolvastam a "polkorrekt blog"-ban, es megallapitottam, hogy az minden, csak nem korrekt - sem politikailag, sem "csak ugy". Kicsit erosen fogalmazva azt is lehetne mondhatni, hogy a szerzo egy mocskos rassista, de nem mondom, csak azt, hogy egy kis hulye.

polkorrekt 2008.04.09. 13:02:12

Köszi az értelmes, építő jellegű kritikát. ;)

YleGreg 2008.04.09. 13:12:57

Én a humán értékeket tartom szem előtt.
Az emberséget, a toleranciát, a kölcsönös segítségnyújtást.

A zsidó vallás kirekesztő, az életmódjuk kirekesztő, toleranciára, illetve vadidegennek nyújtott segítségekre hirtlen nem tudnék velük kapcsolatban releváns példát mondani.
Sok pénz van náluk, mégsem támogatják ezt az országot, csak még több pénzt gyűjtenek.
( Természetesen nem Goldstein nénire, a sarki fűszeresre gondolok. )

A cigányok tulajdonképpen jó fejek, lazák, csak éppen nem szeretnek dolgozni, ezért inkább egy éve éjjel bementek a szüleim pincéjébe, és az ott lévő kisgépeket, valamint rézcsöveket, vezetékeket jól elvitték. Nem támogatták nyugdíjas szüleimet, hanem loptak.

Nem érzem magam nácinak, mert példaként felhozva, a legjobb haverom nővérének a férje fajtiszta cigány, még a neve is Borsodi, de ez engem sosem taszított, mert egy tisztességesen dolgozó, szavahihető ember. Náluk vendégeskedve sosem zavart, hogy sötétebb a bőre mint az enyém, tisztelem őt úgy ahogy van.
Faji alapon nem érzek magamban megkülönböztetést mások irányt, sohasem éreztem.

Ellenben a budapesti közbiztonság olyan, hogy ha későn megyek az utcán, és szembejönnek a cigányok, akkor számbaveszem, hogy hol van nálam érték, mit tegyek ha... értitek.
Vert már meg cigány, mégsem haraxom rájuk, csak arra a kettőre aki közrefogott akkor.

Viszont jelenleg megnehezítik az életemet, mert a szüleimnek nekem kellett több pénzbeli támogatást adnom a betörés után, illetve a "segílyke" vicces fogalma is az én adómat terheli.

Én javasolnám, hogy első körben a segélyt mint pénzt felejtsék el, a segély elsősorban adóvisszatérítés legyen, akár egészen 0% -os adóig, mert ez már rendes (társadalomnak is hasznos) munkára ösztönözné azt, aki segélyt kér.
Ha nem talál munkát kapjon kaját, tankönyvet, kollégiumi elhelyezést, de ne lóvét amit majd elszór.

A zsidók gazdasági hegemóniájának megtörésére nincs ötletem, de talán nem is baj, ha ezen a téren nem én osztom az észt.
Illetve egy ötletem van. Aki a politikában bizonyíthatóan hazudik, kirúgni a picsába.
Ja, hogy ez vicces, hiszen akkor mindet ki lehetne rúgni?
Szóval ezek szerint természetesnek vesszük, hogy a politikában hazudni kell?
Szóval akkor ez így helyes? Pártoljuk a hazudozást? Mert ha igen, ez a véleményünk, akkor egy szavunk se lehet amikor a pofánkba hazudnak, és közben a zsebünkben kotorásznak...

antináci 2008.04.09. 17:55:11

Elment az esze annak, aki ilyet állít a zsidóságról, dehát megrögzött mániákusokkal mint mondtam nehéz vitatkozni. Hányszor fordult már elő, hogy lázas bűnbakkeresés közben megtették a zsidókat, vagy a cigányokat minden baj okozójának. Az előbbi hozzászólást író félkegyelműnek fogalma sincs a zsidó történelemről, kultúráról. Őrült kényszerképzetek élnek benne, egy általa kitalált, felrajzolt a valóságban íly módon nem is létező társadalmi csoportról. (mindegy az, hogy hogyan hívja, zsidónak, cigánynak, vagy hottentottának). Ezt húzza rá konkrét emberekre, csoportokra akiket megverne, elűzne, megölne. Az ilyen kényszerképzetek itték majdnem a sírba a nácik és a kommunisták szorításában Európát a XX. század közepétől. Mellesleg ettől az előbbi állásfoglalástól már csak egy apró lépés a holokauszt tagadása, mely szerencsésebb országokban (Németország, Ausztria) büntetőjogi kategória. Az ilyen őrült rasszista kényszerképzeteké, pedig az össztársadalmi megvetés. Mert ott szembenéztek őszintén a múltjukkal, s a közbeszédben nem tűrik el azt a rasszista náci stílust, ami egyre nagyobb teret hódít.
Pénteken jó eséllyel a rohadék Tomcat pogromot fog szervezni a Hollán Ernő utcában. Újjáéled a múlt. Bármilyen negatívan is vélekedhetünk Budapest főpolgármesteréről, akkor is igaza van Ungváry Rudolfnak, amikor a dobálózó eltorzult fiatal arcokat a nyilas házmester, dunábalövő (aztán meg ÁVO-nak feljelentő) generáció unokáinak tartja. Sajnos a rendszerváltás óta elkövetett politikai hibák, a nehezedő megélhetés még tágítják is a soraikat. Rombolnak, masíroznak, fenyegetnek, s kikérik maguknak , hogy csúnyán beszélnek róluk. S én nem félek kimondani kulturális értelemben ezek az emberek NEM magyarok. A magyar kultúra és politkai hagyomány fő árama az Árpád-kor óta az idegenek befogadásáról, a békés együttélésről, együttműködésről kulturális sokszínűségről szól. Akik ezzel szembementek, megtagadták az 1930-as 40-es években, a katasztrófába, szinte az apokalipszisbe rángatták az országot. Saját népük legnagyobb kártevői, hitvány bűnözők voltak. S nem mellesleg nélkülük nem nyert volna teret az újabb (vörös) zsarnokság sem. Fellépésük tálcán adta a lehetőséget a kommunistáknak, hogy antifasizmus álarca alatt újabb zsarnokságot építsenek ki. Tehát igaza van annak, aki azt állítja, hogy nem minden antináci, antifasiszta demokrata. (Aki másik fajta totaliter szélsőség rabja az antifasizmusa mellett, nehezen lehet hős egy stabil demokráciában (lásd Ságvári esetét). Azonban ma a tiltakozók demokratikus gondolkodásúak, mindannyiunk közös értékeit próbálják védeni. A szólás a sajtó szabadságát, a társadalmi szolidaritást, s igen, a véleményszabadságot is. Azok ellen, akik kiírtanának mindenkit aki nem ugyanazt gondolja mint ők, a saját egyéni kudarcaikért kényszerképzetekben élő csoportokat hibáztatnak. Egyre jobban közeleg az újbarbárság kora. Sajnos a törvények kijátszhatók, a nyílt náci erőszak ellen csak az az egészséges társadalmi békés önvédelmi reflex lehet a válasz, amely a múltkor is történt. Aki mások kollektív kiírtására, illetve bármilyen erőszakos károkozására tör, az nem bújhat egy olyan demokrácia álarca mögé, melynek intézményrendszerét és szellemi, magatartásbeli értékeit elsőként írtaná ki. Itthon sajnos eléggé védik őket a jogszabályok, Nyugat-Európában nem védi őket senki sem. A helyükön kezelik őket, s mindent megtesznek a semlegesítésükre (főként békés, de ha erőszakkal fenyegetik a társadalmat, akkor bizony erőszakos eszközökkel). S persze igen jó nevelési modellek vannak arra, hogy kiírtsák ezt a gyilkos gondolkodásmódot a fiatalok agyából. Nálunk becsődölt az iskolai szocializáció is, ennek (is) köszönhető a szélsőjobb ifjúság megerősödése, jön az utánpótlás bőven. El kellene már végre világosan választani az egészséges patrióta érzést, ami nyelvhez, családhoz, országhoz, kultúrához köt, az elvakult konfrontatív nacionalizmustól, kóros előítéletességtől és rasszizmustól. Ma sajnos a nemzeti érzés a közbeszédben ezerszer inkább az utóbbiak szinonímája, mint a demokrata patriotizmusé. Amivel nem állítom azt, hogy a kifejezés sokaknak tényleg nem azt jelenti amit az előítéletességgel megterheltek értenek rajta. Csak ők lejáratták ezt a terminológiát is.
S mág valami: a rasszizmus nem köthető politkai pártokhoz, a tisztesség frontvonalai a pártokon belül vannak (lásd pl. az ízléstelen Zuschlag esetét, vagy a másik oldalon a szélsőjobbto is bekebelezni kívánó őrült politikai ambíciókat, melyeket a FIDESZ-ben sem oszt távolról sem mindenki.) A Jászai téri ellentüntetést is fideszes önkormányzati képviselő kezdeményezte. Az alapvető demokratikus erkölcsi morál nem pártfüggő dolog.

polkorrekt 2008.04.09. 18:41:32

Miért ne tiltakozhatna valaki a saját hazájukban a magyarokat ért negativ megkülönböztetés miatt? Miért kell az ilyen alapvetően békés figyelemfelkeltő akciók előtt nácifasiszta pogromot kiálltani?

8672 2008.04.09. 19:26:32

Az élősködőket és a megszállókat - lásd az 1850-től kezdődő nagyarányú zsidó bevándorlást - viszont SOHA sem fogadtuk be.

Én sokkal veszélyesebbnek tartom a társadalomra a mindig fasisztázó, hiszeroliberális társaságot. Érdekes módon a diktátor gyurcsánnyal semmi bajuk sincs, csak mindig a magyarokat basztatják.

ANTIantináci 2008.04.09. 19:46:40

Idézetek a Magyar-Zsidók Világszövetségének szóvivője, dr. Regös Péter megjegyzéseiből (szó szerint):
“Ezért aztán egyáltalán nem túlzás, amikor azt állítottam, hogy egy jelzőnek öt fokozata van az önök anyanyelvén: buta, butább, legbutább, legeslegbutább, magyar.”
“Én egyébként nagyon magyarellenes vagyok. Nevezhető ez már rasszizmusnak is. Szerintem a magyar az egy alacsonyabb rendű faj. Ígérem, hogy ahol csak tehetem, életem minden területén ártani fogok és akarok önöknek.”
“De ha engem magyarnak neveznek az én édes hazámban, az Amerikai Egyesült Államokban, azt azonnal kikérem magamnak.”
“Ezt az istenverte magyar népet azért az erkölcsi fertőért (is) utálom, ami ebben a kis szar országban uralkodik.”

csakhogy 2008.04.09. 20:41:41

Csakhogy Regős nem a zsidóság, hanem egy faszfej. Mint ahogy a bombagyár nem a "magyarok", hanem egy tucat faszfej. Ennyi.

nyari mikulas (törölt) 2008.04.10. 14:52:10

"Miért ne tiltakozhatna valaki a saját hazájukban a magyarokat ért negativ megkülönböztetés miatt?"

Olvasom a blogot es nem ertek egy szot. Mit jelent az, hogy magyar?
Az a bolt csak kulfoldieket szolgalt ki? Honnan tudtak, hogy valalki kulfoldi: utlevelet kertek? Vagy csak valutaert arusitottak?

Bocs,ha naiv vagyok, de hosszabb ideje kulfoldon elek. Ha hazalatogatok, akkor en magyarnak szamitok majd es megkulonboztetnek, vagy kulfoldinek tartanak majd es kiszolgalnak?

Bocs, itt kulfoldon nincs ekezetes billentyuzetem, da azert talan ertheto.

polkorrekt 2008.04.10. 16:17:40

Valóban egy kicsit szerencsétlenül és félreérthetően fogalmaztam az előző kommentemben. Javítva így hangzana: "Miért ne tiltakozhatna valaki a Magyarországon a nemzeti érzelmű magyarokat ért negativ megkülönböztetés miatt?"

nyari mikulas (törölt) 2008.04.10. 19:04:08

Ezzel csak meg jobban megkevertel.
Tehat a magyarokat kiszolgaljak, csak a nemzeti erzelmu magyarokat nem?

Mit csinalnak a nemzeti erzelmu kulfoldiekkel?

Akkor engem most kiszolgalnak vagy nem?

Honnan ismreik az erzelmeimet, hogy nemzeti vagy nemzetkozi erzelmu vagyok?
Honnan tudjak, hogy magyar vagyok, vagy kulfoldi (szerintem akcentus nelkul beszelek magyarul)?

drezi 2008.04.15. 15:07:50

tamas55: ezt próbálta Tomcat is megtudni, de nem hagyták az "antifasiszták"... :)

nyari mikulas (törölt) 2008.04.16. 19:23:24

A Tomcat-fele blogon (bombagyar) ezt olvashattad az ugy kapcsan:

"A Bombagyár információi szerint ismeretlen személyek néhány perce fölgyújtották azt a Hollán Ernő utcai jegyirodát, ahol a Kuruc.info hírportálon leközölt levél szerint március huszadikán puszta előítéletből nem voltak hajlandóak jegyet adni a Hungarica nevű zenekar koncertjére.

Az elkövetőknek a Bombagyár szerkesztősége ezúton fejezi ki köszönetét, egyúttal ismét üdvözöljük az erősödő magyar terrorszervezeteket a hazánkban uralkodó hungarofóbia elleni harcunkban.

update by Tomcat: a hír igaz, azóta a stop.hu is lehozta, holnap a Magyar Nemzetben is olvashattok róla. SZÉP VOLT, FIÚK!"

süti beállítások módosítása