Mostanság hazánkba is megérkezett a flashmob mánia. Ha megnézzük a szó magyar jelentését akkor az villámcsődületet jelent. Magyarán a flashmobozók egy kisebb tömegben hirtelen odavonulnak egy bizonyos helyszínre valami ellen vagy mellet demonstrálni illetve a véleményüket kifejezni. Eddig főleg a balliberális oldalhoz tartozók alkalmazták a tiltakozás és figyelemfelkeltés ezen formáját. Gondoljunk csak arra az esetre amikor a Magyar Gárda legutóbb egyébként hihetetlenül méltóságteljes avató ünnepségén vagyis inkább annak befejeztével hirtelen megjelent a Hősök terén néhány tucat ”antifasiszta” kezükben takarító eszközökkel amelyekkel szimbolikusan megpróbálták megtisztítani a teret az ő szóhasználatukkal élve a történelem szemétdombjára került ordas eszméktől . Szinte minden hétre jut egy-egy ilyen villámakció. Tegnap egy hazafias flashmob volt Tomcat és a Bombagyár.hu oldal szervezésében a Broadway jegyirodához. A következőkben néhány mondat az előzményekről. Ez az a jegyiroda ahol nem szolgáltak ki egy magyar lányt aki egy nemzeti érzelmű zenekar a Hungarica koncertjére akart jegyet váltani. Egyszerűen közölték vele, hogy ez egy fasiszta zenekar és egyéb szidalmazások kíséretében szinte kidobták a jegyirodából. A lány ezután megírta a vele történteket a kuruc.info-ra olvasói levél formájában. Ezek után ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak a jegyirodára amelyben igen komoly kár keletkezett. A támadást a Magyarok Nyilai nevű szervezet vállalta magára. Természetesen a módszerrel nem értek egyet, bár nyilvánvalóan nem ok nélkül történt ami történt. Eközben a jegyiroda tulajdonosa kiadott közleményt amelyben szokás szerint előhúzta a nagy Jolie Joker-t vagyis az antiszemita kártyát és kijelentette, hogy a lány hangosan zsidózni kezdte őket és ezért tessékelték ki. Hát elég gyenge kamu sztorit sikerült összehozni, de a média nagy része lehozta a közleményüket.
A nemzeti érzelmű flashmob célja volt tiltakozni az ilyenfajta bánásmód és megkülönböztetés ellen. Ezért hétfő délután a Broadway jegyirodához vonult kb. 100 hazafias flashmobozó. Az ügy pikantériája, hogy Szabó György XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő ellentüntetést szervezett az SZDSZ Új deGenerációval karöltve a ”fasiszta kisebbséggel” szemben. Ez a mondat még egy SzaDeSZ-es politikusnak is becsületére válna. A Fidesz ahelyett, hogy kiállt volna a lány mellett és a vele történt jelenség ellen inkább hangos fasisztázásba kezdett. Magyarországon vagyunk és véleményem szerint elvárható, hogy egy nemzeti érzelmű zenekar koncertjére mindenféle megjegyzés nélkül tudjak jegyet venni. Gondoljunk bele, hogy mi lett volna ha ez egy zsidóval történik meg aki jegyet szeretne vásárolni kedvenc zenekara koncertjére és a jegyirodában közlik vele, hogy egy ”büdös zsidó” és emellet nem szolgálnák ki és elküldenék melegebb éghajlatra. Ez esetben a média 90%-a több hetes heves ajvékolásba kezdene az antiszemitizmusról, a szabadságjogokról és még talán az ENSZ Biztonsági Tanácsát is összehívnák. Már megint ez a fránya kettős mérce.
Visszatérve magára a tegnapi eseményre a hazafiakat kb. 300 fős ”antifasiszta” tömeg várta és náci és hasonló tartalmú jelzőkkel illették őket és mivel elálták az utat a hazafiak a jegyirodába sem tudtak bemenni, hogy csoportosan vásároljanak jegyet a Kárpátia koncertjére. Végül a rendőrség kiszorította az utcából az antifákat így komolyabb csetepaté nem alakult ki. Végül a rendőrség közölte, hogy mindkét megmozdulás szervezőjével (Tomcat és Szabó György) szemben is gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési feljelentést tettek.
Érdemes megnézni a ballib lakájmédia cikkeit a történtekről. Teljes eufóriában vannak, mert egyszer többen voltak mint a hazafiak. Természetesen a nemzeti érzelmű fiatalokat akik csak jegyet szerettek volna venni a jegyirodában szélsőségesekként emlegetik. Szerintem azok a szélsőségesek akik akadályozták őket a szabadságukhoz való jogukban amikor elállták az utat a jegyirodához vezető úton. Kíváncsian várom az ügy további fejleményeit.
upd: Mai friss hír szerint tegnap éjszaka ismét megtámadták a jegyirodát, de az elkövetőket elfogták.