HTML

polkorrekt blog

Napló, társadalomkritika és vélemény a világban és a Magyarországon történő eseményekről, jelenségekről egy fiatalember szemszögéből. Nem a megszokott lagymatag stílusban, hanem szókimondó, a politikai korrektséget nélkülöző formában.

Friss topikok

Linkblog

Veres maffiamódszerei a HírTV lejáratására

2008.08.02. 13:33 polkorrekt

Az utóbbi időszakban megszaporodtak a bombák kishazánkban, de ezek szerencsére nem robbantak ellentétben a HírTV Célpont című műsorának tegnapi adásával. Az említett produkcióban Veres János állandó ”szereplő” olyannyira, hogy lassacskán már megérdemelne valamiféle gázsit némi színesfém formájában. Néha komolyan sajnálom szegény Verest, hogy micsoda stresszes időszakok lehetnek számára a péntek esték, hiszen sosem tudhatja, hogy éppen nem e kerül a felszínre valamely mocskos ügye a meglévő sok közül.

Aki a legkisebb mértékben is ismeri a HírTV és pénzügyminiszterünk kapcsolatát annak nem meglepő az, hogy Veres le akarta járatni az orra alá folyamatosan borsot törő csatorna munkatársait. Elvégre a pénzügyminiszter úr a támadhatatlan kiskirály szerepéhez van szokva szűkebb pátriájában, Nyírbátorban és környékén. A megfélemlítés, lejáratás, zsarolás és a hasonló törvénybe ütköző módszerek alkalmazásától sosem riadt vissza. A mostani akciója azonban finoman szólva is a visszájára sülhet el bár a mai közállapotokat figyelembe véve valószínűleg meg fogja úszni a felelősségre vonást.

A történet valahogy úgy nézhetett ki, hogy a pénzügyminiszter úr megelégelte a HírTV és munkatársainak az ő piszkos ügyeit a nyilvánosság elé táró tevékenységét, így elhatározta, hogy lejáratja, hiteltelenné teszi az említett csatorna munkatársait. Mivel hősünk -mint már említettem- nem riad vissza az amerikai gengszterfilmekbe illő maffiamódszerektől, felbérelt egy a börtönből most szabadult személyt, hogy rejtsen el drogot a riporterek autójában, amit majd egy közúti ellenőrzés során a rendőrök, mint egy véletlenül megtalálnak. Érdekes csavar a történetben, hogy a rendőrökkel való egyeztetést Helmeczy László ügyvéd (ő képviseli Szögi Lajos családját az olaszliszkai perben) vállalta magára, aki jelenleg a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke, nem mellesleg korábban a Fidesz színeiben megyei közgyűlési elnök, majd az MDF színeiben politizált. Bizonyára a közvetítéséért cserébe, hatalomvágya kielégítésére valamely fontos pozíciót kapott volna.

A színesfémekhez feltűnően vonzódó Veres és köre tervébe azonban hiba csúszott, hiszen a drog becsempészésére felfogadott férfi, megijedt és kitálalt a HírTV-nek, átadva a beszélgetések hanganyagát is. A beszélgetésekben konkrétan nem kerül szóba Veres János neve, őt a kabinetfőnöke Tóth Viktor képviseli. Természetesen Veresék nem ismerik be azt, hogy ők adták volna a megbízást, de ezt senki nem is várta tőlük. Meglehetősen erőltetett módon úgy próbálják beállítani a dolgot, mintha a Miklós nevű személy kereste volna fel őket, felajánlva nekik azt, hogy kábítószert csempészne az autóba mire ők becsületes, törvénytisztelő állampolgárként értesítették a rendőrséget. Ugye hihető sztori? Persze a balliberális lakájmédia részéről ezzel az erőtlen már-már szánalmas magyarázattal meg van magyarázva a dolog. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

1 komment

Címkék: hírtv mszp fidesz drog szdsz mdf bomba hazug veres bűnöző pénzügyminiszter gengszter robban színesfém balliberális lejáratás célpont borány maffiamódszer

Támadnak a "nácivadászok"

2008.07.30. 15:26 polkorrekt

A ballib sajtóorgánumokból állandóan azt halljuk, hogy ezek a gonosz náciak már a spájzban vannak, de szerencsére mindig itt vannak az ügyeletes demokratáink akik felveszik a harcot ezen mérhetetlenül veszedelmes sötét erőkkel. Az utóbbi időkben a kuruc.info-ra mintegy válaszul szinte a semmiből nőtt ki egy-két magát  ”nácivadászként”  aposztrofáló weboldal ahol azon emberek személyes adatait teszik közzé akiket ”nácifasisztának” tartanak. Nem tudom pontosan, hogy milyen céllal hozták létre ezeket az amúgy meglehetősen igénytelennek és amatőrnek tűnő siteokat, de a média egy része ráharapott a témára és úgymond felkapta őket ez által reklámot csinálva nekik. Sejthető, hogy ezek mögött idióta szélső baloldali illetve liberális fiatal polgártársaink állnak, akik örülnek, mint majom a farkának, ha elérik a napi 1000 látogatót és ráadásul hatalmas ellenállóknak is érezhetik magukat. Talán nem is sejtik, hogy a legtöbben - ahogy én magam is - csak röhögnek a meglehetősen szánalmas és erőltetett szövegeiken. Amikor megkérdezték az igazi reneszánsz ember hírében álló (mindenhez értő) Draskovics miniszter úr véleményét a nácivadász honlapokról, ő mindenféle civil kurázsiról és polgári önvédelemről hablatyolva gyakorlatilag egyetértését fejezte ki ezen oldalak tevékenységével, illetve hangvételével kapcsolatban. Véleményem szerint annyira nyomorult, komolytalan kezdeményezések ezek, hogy komolyabban nem is érdemes velük foglalkozni.

Szólj hozzá!

Címkék: média mszp fidesz szdsz idióta szánalmas liberális igénytelen kuruc draskovics komolytalan partizán balliberális nácivadász ellenálló felhajtás

Újabb tiltakozó akció a Gárda ellen

2008.07.21. 11:01 polkorrekt

Javában tart az ilyenkor megszokott nyári uborkaszezon. Az ország (félre)vezetői jól ”megérdemelt” szabadságukat töltik bár én magam is szívesen elküldeném őket vakációzni jó messzire, de mindenképpen olyan helyre ahonnan nem jönnének vissza. A kevés politikai történés lehetőséget ad arra bizonyos köröknek, hogy felhívják magukra a média figyelmét és ismét fasisztaveszéllyel riogassanak. A Magyar Gárda elleni tiltakozásul Tükröt Tartási Mozgalmat indítottak ”értelmiségiek”, akik levágott, szőkére festett hajjal tiltakoznak az ”erőszak” és a ”cigányellenesség” ellen. Sokat gondolkodhattak szegények mire kitalálták a tiltakozás ezen módját. Az ilyen akciókban résztvevő magukat ”értelmiségieknek” nevezők nem mások, mint a balliberális oldal lakájai, akik néhány zsíros tanácsadói vagy szakértői munkáért cserébe hűen szolgálják gazdáikat a nevüket adva az ehhez hasonló szánalmas és nevetséges akciókhoz is. A kezdeményezés elindítója egy Szécsi Magda nevű művész, aki már új Auschwitz felépítéséről és elégetett emberi testekről vizionál. Pofátlanul azt állítja, hogy 1 millió magyar rendszeresen cigányokat ver, gyilkol, megaláz, félelemben és nyomorban tart. Érdekes mintha ez fordítva történne, de nyilván a Rózsadombról ez nem látszik. Jogosan merül fel a kérdés ez az ember szimplán ilyen hülye és tájékozatlan vagy tudatosan ferdíti el a valóságot? A kedves lakájértelmiségieknek tényleg le kellene költözni valamelyik erősen cigányfertőzött faluba ahol nyugodtan pátyolgathatnák védenceiket. Ha egyáltalán túlélnék, akkor biztosan megváltozna a véleményük a témáról.

A ballib oldalnak úgy kellenek az ilyen kezdeményezések, mint egy falat kenyér, hiszen ez maradt az utolsó ütőkártyájuk, ami bár az idők során megkopott, de van még néhány olyan rétege a társadalomnak, aki gond nélkül elhiszi azt, hogy itt bizony nácifasiszta diktatúra készül. Szerencsére az emberek nagy része már nem vevő az effajta mesterségesen generált félelemkeltésre. A magyarok nagy része pártállástól függetlenül, tapasztalati alapon nem kedveli a cigányokat.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz szdsz nyár cigány liberális uborkaszezon értelmiség magyar gárda rettegés lakáj félelemkeltés

Strasbourg engedélyezte a vörös csillag kitűzését

2008.07.11. 20:09 polkorrekt

Aki szemmel követi a hazai közélet történéseit annak semmiképpen sem hat meglepően a kettős mérce intézménye. A ballib oldal és a médiában jelenlévő kiszolgálói rendszeresen a tárgyilagosságot mellőzve állnak különböző dolgokhoz. Így van ez az úgynevezett önkényuralmi jelképekről szóló vitában is. A liberál-bolsevisták szerint a fasiszta/nemzeti-szocialista rendszer sokkal kegyetlenebb, brutálisabb és elítélendőbb volt mint a kommunizmus. Persze nem várhatjuk el a kommunista rendszert irányító vörös gazemberektől, hogy a saját bűneiket objektíven ítéljék meg. A fősodratú médiában is megfigyelhető az a tendencia, hogy a jobboldali diktatúrák rémtetteit helyezik előtérbe és emlegetik rendszeresen, míg a kommunisták borzalmas cselekedeteiről diszkréten hallgatnak. Ez azért is furcsa, mert hazánkban a bolsevik rendszer kegyetlenkedései sokkal több embert érintettek, mint a nyilasoké, akik rövid ideig voltak hatalmon. A különböző rendszerek megítélésének tükrében ítélik meg a hozzájuk kötődő szimbólumokat is. A vörös csillag amelynek égisze alatt  több százmillió embert gyilkoltak meg a komcsik világszerte jóval elfogadottabb mint a horogkereszt. Bárki megtapasztalhatja a megítélésbeli különbséget, ha felvesz egy vörös csillagos, illetve egy horogkeresztes pólót.

Ennek hatására a vörös csillag nem éppen szívderítő látványával rengetek helyen szembesülhetünk, míg a horogkereszt előfordulása jóval ritkább. Sajnos hazánkban jelenleg még élnek olyanok, akik a vörös csillagot és a hozzá tartozó kommunizmus gyilkos eszméjét magukénak tekintik. Ilyen a félnótás Vajnai Attila, a Munkáspárt alelnöke is, aki a bíróság elítélt ezen önkényuralmi jelkép viselése miatt, de Vajnai egyenesen Strasbourgig szaladt ahol az Emberi Jogok Európai Bírósága jogellenesnek nyilvánította a magyar döntést, mert szerintük a véleményszabadságba belefér a vörös csillag viselése. Nem kell ahhoz nagy jósnak lenni, hogy kitaláljuk mi lett volna Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete abban az esetben, ha az illető horogkeresztet vagy más a Harmadik birodalomhoz kötődő jelképet viselt volna. Az ítéletben nyilván nagy szerepe volt annak, hogy az EU szerencsésebb történelmű országai nem tapasztalhatták meg a kommunista rendszer ”örömeit” így azt sem tudják felmérni, hogy a vörös csillag és a hozzá hasonló jelképek milyen hatással vannak azokra a nemzetekre, akik kénytelenek voltak elviselni a vörös diktatúrák borzalmait. Ha már a mélyen tisztelt strasbourgi bíróság így döntött, akkor meg kellene változtatnia a fasiszta/nemzeti szocialista szimbólumok viseléséhez kötődő álláspontját is. Úgy látszik a kettős mérce nem csak kis hazánk sajátossága…

upd: Nem mellesleg Vajnainak és elvbarátainak javasolnám az átköltözést Észak Koreába ahol az általuk képviselt eszme szerint élhetnek, ha éhen nem halnának.

1 komment · 2 trackback

Címkék: vélemény mszp eu döntés szdsz bíróság észak korea kommunista gyilkos bolsevik kettős mérce vörös csillag strasbourg szimbólum vajnai

Ismét megbukott a "szájkosár"-törvény

2008.07.03. 13:51 polkorrekt

A jelenlegi féldiktatórikus hazai viszonyok között, néha fel-felcsillan egy-egy halvány reménysugár, amiből azt gondolhatjuk, hogy az alapvető szabadságjogainkat nem tiporhatják el bizonyos körök csak úgy kényük-kedvük szerint. Miután a parlament MSZP-s kezdeményezésre elfogadta az úgynevezett gyűlöletbeszéd-törvényt, Sólyom László nem írta alá, hanem véleményezésre az alkotmánybírósághoz küldte, amely megállapította azt -ami a legtöbb ember számára nyilvánvaló volt-, hogy a törvény sérti a szabad szóláshoz és vélemény-nyilvánításhoz kötődő alkotmányos alapjogokat. A dolog diszkrét bája, hogy azt még liberálisokból álló TASZ is az alkotmányba ütközőnek találta. Ezt a szégyenteljes ”szájkosár” törvényt már harmadszorra próbálja keresztülvinni a hazai cionista lobby az AB-n ezzel biztosítva azt, hogy a kisebbségeket (főként a zsidóságot) ne lehessen büntetlenül bírálni. Ez alapján, ha valaki kedvezőtlen megjegyzést tenne a zsidóságra vagy a cigányságra, akkor bármely az adott kisebbséghez tartozó személy vagy szervezet pert indíthat ellene ami több ezer pert zúdítana az amúgy is túlterhelt bíróságokra. Tehát ha én kijelentem azt, hogy a cigányság nagy része amellett, hogy munkakerülő terrorizálja és fosztogatja a magyar lakosságot, akkor pert indíthat ellenem Lakatos Vendel mellett az ÖCO is és nagy valószínűséggel börtönbüntetésre is ítélnének. Nem mellesleg a törvényalkotók ”elfelejtkeztek” a többségi magyar nemzetet megvédeni a sértő, gyalázkodó kijelentésektől. Minket ki fog megvédeni a nem is oly ritka magyarellenes megnyilvánulásoktól? Ismét bebizonyosodott az, hogy a parlamenti semmirekellők szemében a kisebbségek jogai fontosabbak a magyarságénál és minket csak másodrendű állampolgárként kezelnek saját hazánkban.

Tisztán látszik, hogy e szégyenteljes diktatórikus rendszerekbe illő törvény a szólásszabadság végét jelentette volna. Isteni szerencse, hogy az alkotmánybíróság még nem áll politikai befolyás alatt így nem tudják elhallgattatni és börtönbe zárni az igazságot hangoztatókat. Személy szerint biztosra veszem, hogy ezek a magyarellenes körök nem adják fel a küzdelmet azért, hogy elhallgattassák az őket egyébként jogosan bíráló hangokat, ami egy az egyben a ma is már csak feltételes módban említhető demokrácia végét jelentené Magyarországon.

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény jog mszp fidesz szdsz sólyom szabadság demokrácia képviselő diktatúra gyűlölet szólás gyűlöletbeszéd szájkosár alkotmény gyalázkodó uszító

Gondolatok a homárparádé provokatív mivoltáról

2008.06.30. 13:58 polkorrekt

Előre is elnézést kérek a kedves olvasótól, hogy ennyit foglalkozom az országunk és nemzetünk helyzetére látszólag elenyésző hatást gyakorló homárparádéval, de gyanítom, hogy az esemény közeledtével egyre jobban a mainstream média kereszttüzébe kerül az említett esemény. Bár előző postomban ugyanez a téma volt terítéken és nagyjából leírtam, hogy mit gondolok erről de most más aspektusból közelíteném meg a kérdést.

Várhatóan lesznek olyanok, akik nem tűrik, hogy Budapest történelmi, sokat látott utcáit bemocskolja a felvonuló deviáns exhibicionisták beteges perverziója. Budaházy és Toroczkai meghirdették, hogy Hunnia seregei élén megvédik a fővárost a szégyentől. A várható támadások miatt a felvonulók egy része visszalépett. A balliberális deviancia-védő orgánumok már Árpádsávos nácikról és emberi méltóságuktól megfosztott ”melegekről” vizionálnak, holott a beteges felvonulók maguk provokálják a társadalom egészséges többségi részét. A papi reverendában bőrtangában vonagló, kezében bibliát szorongató véglény minden normális erkölcsi érzékkel rendelkező embernél kicsapja a biztosítékot. Ezt a felvonulók és a felvonulás szervezői fel is használják azon célból, hogy a közvéleményt maguk mellé állítsák. Szó szerint ők provokálják ki maguk ellen a támadásokat az ehhez hasonló keresztény és magyarellenes lépéseikkel. Az idén újdonságként melegházasságokat is köthetnek a felvonulók, ezzel mocskolva be a házasság intézményének szentségét. Az átlagpolgár persze belenéz a TV2 vagy az SZDSZ klub híradójába, és azt kapja az arcába, hogy szegény szerencsétlen békés melegeket a gonosz Árpádsávos nácifasiszták ok nélkül bántották, pedig ők csak békésen vonulgattak. Én személy szerint nem vagyok az erőszak híve, de ilyen esetekben megértem azokat, akik ehhez folyamodnak. Ez a felvonuló az alapvető értékeket gyalázó keresztény és nemzetellenes primitív söpredék megérdemel egy kis kezelést, és akkor talán elgondolkodnak, hogy nem lehet büntetlenül gyalázni a kereszténység és az erkölcs alapvető értékeit.

Szólj hozzá!

Címkék: budapest szdsz meleg pofon radikális támadás ellenállás deviáns söpredék beteges provokatív magamutogató homárparádé hazafias

Közeleg a homárparádé

2008.06.28. 17:18 polkorrekt

Itt a nyár és vele együtt hamarosan megérkezik a hazánk fővárosát bemocskoló és meggyalázó homárparádé. Már-már meglepődtem azon, hogy a "magyar" rendőrség betiltotta ezen agresszív kisebbség provokatív felvonulását, de később helyreállt a világ rendje és nyilván politikai nyomásra  engedélyezték azt. Ez az úgynevezett Meleg Büszkeség Napja, amikor is az agresszív deviáns köcsögök kifestve, lenge ruházatban végigvonulnak Budapest belvárosán miközben egymással nyalakodnak és egyéb a jóízlést és a közerkölcsöt sértő tevékenységeket folytatnak. A kissé markáns jelzőkön ne csodálkozzon a Kedves Olvasó, mert ezekre az eltorzult erkölcsű, beteg emberekre nem tudok jobb jelzőket használni. Mielőtt még homofóbnak és ehhez hasonlónak kiáltanának ki mindenképpen jeleznem kell, hogy bár elítélem, és beteges dolognak tartom azt, ha valaki a saját neméhez vonzódik, de egészen addig különösebben nem irritálnak ezek az emberek, amíg a saját otthonukban a négy fal között élik ki beteges hajlamaikat. Jellemző a mai a neoliberalizmus által eltorzított világunkra, hogy divattá vált ez a fajta természetellenes viselkedési forma, sőt egyenesen büszkék rá és lépten-nyomom kihangsúlyozzák, hogy ők mások. Ezeknek a szerencsétleneknek egy része azt gondolja, hogy attól növekszik az elfogadottságuk a többségi társadalom körében, ha bőrtangában egy kamion platóján, perverz módon vonaglanak egymáson. Közben nem veszik észre, hogy a dolog pont a visszájára sül el és csak még nagyobb ellenszenvet vívnak ki maguknak. Nem véletlen az, hogy a homoszexuálisok normálisabb része ellenzi az efféle magamutogatást, mert tudják, hogy ezzel csak a saját helyzetüket rontják.

Természetesen a felvonulás ily mértékű támogatása mögött a jelenleg a hazánkat irányító idegen körök és itteni kiszolgálóik állnak, ezért nem meglepő módon az 1%-os agresszív törpepárt az SZDSZ és a hozzá kötődő lakájmédiumok nyíltan kiállnak a beteges hajlamú magamutogatók mellett. A már mindenki által ismert szólamokat harsogják a toleranciáról és az emberi jogokról. Persze érthető a SzaDeSZ magatartása hiszen eddig is támogattak mindent ami a normalitással és a magyarság érdekeivel ellentétes és nem mellesleg a bányász béke feneke alatt lévő támogatottságuk miatt szükségük van ezen deviáns söpredék szavazataira. Egyértelmű céljuk az, hogy propagálják, és általánosan elfogadottá tegyék az efféle normálistól eltérő viselkedést ezzel még tovább gyengítve a magyar nemzetet. Nem véletlenül ömlik már a csapból is ez a pusztító másság özön. Főként a fiatalabb korosztályt próbálják behálózni ezzel sajnos nem sikertelenül. Egy normális országban ahol a nemzeti érdekek vannak szem előtt betiltatanák az ilyen és ehhez hasonló a többségi társadalomat megbotránkoztató vonulgatásokat.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: parádé szdsz meleg homár undorító felvonulás deviáns agresszív meleg büszkeség napja beteges hajlam provokatív közerkölcs sértő magamutogató természetellenes

Kosaras Péter Ákost, a Waffen SS egyenruhás tanárt ért támadásokról

2008.06.06. 12:06 polkorrekt

A cionista politikusok és a médiában jelenlévő szekértolóik többfrontos támadást intéztek Kosaras Péter Ákos ellen. Ő az, akit egy olyan fénykép miatt távolítottak el a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium igazgatóhelyettesi pozíciójából, amin a Waffen SS egyenruhájában volt látható. Az érintett maga is elmondta, hogy katonai hagyományőrzőként öltötte magára a szovjet és az amerikai mellett a németek katonai egyenruháját és nem azonosul a ”náci” eszmékkel. Érdekes módon a szovjet katonai egyenruha miatt nem kárognak a magyarországi médiumok képviselői, holott a vörös hadsereg katonáihoz is rengeteg háborús bűn és vérengzés kötődik. Már megint az a fránya kettős mérce. Közben Kosaras Péter Ákost kisebb huzavona után megválasztották a tordasi általános iskola igazgatójának. Természetesen a ballib média ismét rárepült a témára. Csúsztatásokkal teli riportjaikban úgy próbálják beállítani a dolgot mintha a szülők nagy többsége tiltakozna Kosaras úr kinevezése ellen pedig nem így van. Még Hiller miniszter is megszólalt az ügyben Kosaras Péter Ákos eltávolítását követelve.
Szerintem Hiller és elvbarátai jobban tennék, ha mélyen hallgatnának. Ő és párt illetve elvtársai voltak a gyilkos bolsevik diktatúra funkcionáriusai és támogatói Magyarországon. Így feltenném a költői kérdést, hogy azok, akik egy gyilkos eszme és rendszer támogatói voltak azok miként viselhetnek jelenleg állami pozíciókat Magyarországon. Az a Hiller felel ma a magyar oktatás politikáért, aki a gyilkos kommunista eszme híve volt. Ez az igazi probléma és nem az, ha valaki katonai hagyományőrzőként egyes nemzetek hadseregeinek egyenruháját viseli. Én azt gondolom, hogy Kosaras Péter Ákost szakmai felkészültsége és az eddigi tevékenysége alapján kellene megítélni. Persze kényelmetlen lenne beismerni a ballib médiumoknak, hogy a tanár úr egy kiválóan felkészült, nagytudású ember, akit diákjai tiszteltek és szerettek. Kíváncsi vagyok, hogy a cionista vetés ezúttal beérik e. Láthatóan mindent megtesznek azért, hogy ezt a hazaszerető fiatal tanárt ellehetetlenítsék.

2 komment

Címkék: oktatás mszp botrány hiller támadás kosaras péter ákos katonai egyenruha hagyományörző hazafi

A trianoni békediktátum évfordulójára

2008.06.04. 10:46 polkorrekt

Szomorú nap ez a mai minden nemzeti érzelmű magyar ember számára. 88 évvel ezelőtt ezen a napon írták alá a Nagy-Trianon kastélyban azt a gyalázatos békeszerződést, amely országunk 2/3-át elcsatolta. Ennek következtében 3,3 millió magyar testvérünk került a szomszédos haramia államok karmai közé. Sajnos ez is alakulhatott volna másképp, ha nem Kun (Kohn) Béla és a többi vörös gazember bitorolja a hatalmat az idő tájt, akik szinte semmit nem tettek, azért, hogy megelőzzék és megakadályozzák területeink elcsatolását. Helyette inkább a magyarság gyilkolásával és mocskos, nemzetellenes rendszerük megszilárdításával foglalatoskodtak.

Kíváncsiságból megnéztem a legolvasottabb hazai internetes híroldalakat, hogy megemlékeznek e a magyarság ezen nemzeti gyásznapjáról. Korábban sem voltak téves illúzióim arról, hogy a magyarországi mainstream médiumok többsége miként viszonyul a magyarsághoz illetve annak tragédiáihoz, de az teljességgel felháborító, hogy nagy részük egyáltalán nem emlékezik meg Trianon-ról. Ehelyett azzal foglalkoznak, hogy az USA-ban a Demokrata jelöltek közül Obama vagy H. Clinton kerül ki győztesen. A ballib Népszava pedig még a többieken is túltesz. Szerintük napjainkban csak a ”szélsőjobboldaliak” foglalkoznak Trianonnal emellet azon sopánkodnak, hogy a ”szélsőséges” szervezetek mennyi megemlékezést szerveznek országszerte. Mindent elmond a jelenlegi hazai közállapotokról az, hogy a trianoni békediktátum aláírásának dátumát nem nyilvánították hivatalosan nemzeti gyásznappá. Nem tudom, van e még egy ilyen ország Európában vagy akár a világon ahol ez megtörténhetne.

Ugyanazok az emberek, akik rendszerint mocskolják, figyelmen kívül hagyják a magyarság fájdalmait azok várják el tőlünk a legjobban, hogy érezzük át az ő múltbéli szenvedéseiket és fájdalmaikat. A holokausztra évente többször emlékeztetnek minket, elvárják tőlünk, hogy érezzünk együtt velük. A különböző holokauszt szeánszokra évi több százmilliót költenek adóforintjainkból, de Trianonnal abszolút nem foglalkoznak, sőt aki emlékezik rá azt egyből szélsőjobboldalinak bélyegzik.

 Az alábbi negatív töltetű gondolatok helyett pozitív gondolatokkal fejezném be ezen bejegyzésemet. Én hiszek abban, hogy előbb utóbb a felvidéki, a kárpátaljai, a vajdasági és az erdélyi magyarságnak sikerül kiharcolnia az autonómiát. Ehhez azonban a töretlen hit mellet az anyaország támogatása is szükséges. A világ állandóan változik, a határok sincsenek kőbe vésve így hosszú kitartó küzdelemmel eredményeket érhetünk el. Végtére is arra bíztatnék mindenkit, hogy emlékezzen meg ezen gyalázatos békediktátumról és  ha tehetivegyen részt az ehhez kapcsolódó rendezvényeken.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: trianon magyar nemzet fájdalom erdély vajdaság kárpátalja radikális felvidék igazságtalan diktátum elcsatolt elrabolt

Zentai Károly ügyének a margójára

2008.05.16. 12:28 polkorrekt

A magyarországi média gyakran foglalkozik a Zentai Károly (Charles Zentai) féle üggyel. A jelenleg Ausztráliában élő 86 éves férfit a jeruzsálemi székhelyű Wiesenthal-központ ”nácivadászai” az Utolsó Esély nevű akció keretében felkutatták, és azzal gyanúsították meg, hogy 1944.-ben Budapesten részt vett egy zsidó fiatalember meggyilkolásában. Időközben előkerült egy tanúkihallgatási jegyzőkönyv, amelyben egykori parancsnoka egyik beosztottjára és nem pedig Zentaira vall a gyilkossággal kapcsolatban. Mindez azonban nem hatotta meg az illetékeseket és ezt figyelmen kívül hagyva, kezdeményezték Zentai kiadatását és Magyarországon való bíróság elé állítását. Érzésem szerint a szóban forgó ügy egyfajta erődemonstráció a zsidóság részéről, amellyel bebizonyítják, hogy mindenkire lecsapnak, akinél felmerül a gyanú, hogy ellenük tett valamikor is. Egy súlyosan beteg idős embert már felesleges a törvény elé citálni főleg akkor, ha a vádak sem állnak túl szilárd talajon.

Érdekes, hogy ugyanazok, akik ezt az idős embert most a bíróság elé citálták, a magyarországi nemzetellenes kommunista diktatúra gyilkosaival szemben már jóval megengedőbbek. A rendszerváltásnak nevezett folyamat óta többször felmerült a kommunista rendszer irányítóinak és kiszolgálóinak felelősségre vonásának, de ezt az egykori bűnösök és azok utódai illetve eszmei örökösei elutasították azzal, hogy ezek az ügyek már elévültek és a ma már idős korban lévő embereket, nem kellene felelősségre vonni. Sajnos ebben az esetben is jelen van az a frányakettős mérce. Vagy talán a zsidók élete többet ér mint egy magyaroké? Nem hinném, hogy azokkal, akik a bolsevik diktatúra idején magyarokat kínoztak meg, gyilkoltak le és internáltak munkatáborokba kesztyűs kézzel kellene bánni. Az összes ilyen vörös gazembert a különösen kegyetlen ÁVÓ-s Bauertől kezdve a pufajkás Horn Gyuláig meg kellene büntetni. Persze, ha reálisan nézzük a dolgokat erre manapság valmi kevés esély van, hiszen a jelenleg a hatalmat bitorló posztkommunista elitnek ez nem áll érdekében. Érthetően nem fogják a saját rokonaikat, eszmei elődeikat és barátaikat felelősségre vonni. Én azért reménykedem, hogy ezek a gyilkos bolsevik férgek egyszerelnyerik méltó büntetésüket.

1 komment

Címkék: mszp magyarország gyurcsány kommunista ávh gyilkos bolsevik bauer brutális bűnös zentai wiesenthal magyarellenes

A kuruc.info mint jelenség

2008.05.15. 11:09 polkorrekt

Sokan szeretik, sokan gyűlölik, de mindenki olvassa. Ez a kuruc.info amely minden egyes olvasójából kivált valamilyen érzelmet így közönyösen senki nem tud viszonyulni hozzá. Vitathatatlan, hogy ez az oldal felkavarta a magyar média sekélyes állóvizét. Sikerének titka a semmilyen más médiumhoz nem hasonlítható a politikai korrektséget teljes mértékben nélkülöző stílusában rejlik. Nem véletlen, hogy a legolvasottabb magyar hírportálok között van. Ráadásul ezt az olvasottsági szintet a magyar mainstream médiumok többségével szemben rendkívül kevés pénzből gazdálkodva érte el. A kuruc nem nyer több 100 milliós pályázatokon, nem áll mögötte politikai párt vagy gazdasági érdekcsoport így financiális szempontból hátrányban van a többiekkel szemben, viszont ez a fajta anyagi függetlenség igazán az előnyükre vált, hiszen nem kell megfelelniük semmiféle elvárásnak vagy pártérdeknek. Szinte egyedülálló módon minden pártot szoktak keményen bírálni az MSZP-től kezdve a Fidesz-en át a Jobbik-ig. Akárhogy is, fáj ez a jelenleg regnáló politikai elitnek és a hozzájuk kötődő nomenklatúrának egy ilyen jellegű médiumra igény volt a társadalom részéről. Végre egy olyan orgánum, amely ki meri mondani azt, amit mások nem, amely a polkorrektséget nélkülözve alkot markáns véleményt. Jellemző a mai magyarországi közállapotokra, hogy ezt csak inkognitóban, rejtőzködve lehet megtenni. A kuruc-ot egyfajta gerilla médiumként is szokták emlegetni, hiszen üzemeltetői és szerkesztői kilétét homály fedi. Feltételezhetően anyaországi magyarok mellet külföldre szakadt nemzettársaink is tagjai a szerkesztőségnek. Meg lehet érteni az inkognitóhoz való ragaszkodásukat, hiszen a jelenleg regnáló rendszer nem teszi lehetővé a szabad véleménynyilvánítást.

A legtöbb támadás a szokatlan stílusa és a szabad szájú sokszor igen kemény kifejezések miatt érik az oldalt. Sokan azt róják fel, hogy csak a ”mocskolódáshoz” értenek. Erre már többször is rácáfoltak, rendkívül magas színvonalú már-már tudományos alaposságú cikkeikkel, elemzéseikkel. Furcsa ezt kimondani, de ez az egyik legliberálisabb magyar hírportál persze a szó pozitív értelmében. Nem alkalmaznak cenzúrát, minden olvasói véleménynek teret engednek, még ha azok nem is tükrözik az ő álláspontjukat így hagyják kibontakozni az értelmes vitát. A híreket a saját világnézetük alapján kommentárokkal látják el és olyan történésekről is, beszámolnak, amelyről a többségi fősodratú média nem. A látásmód kiszélesítésével, a dolgok közötti rejtett összefüggések feltárásával lehetőséget teremtenek olvasóik számára, hogy tisztán lássanak. Megértem, hogy ez a tevékenység bizonyos körök érdekével szemben áll, hiszen leleplezi őket és a hazugságaikat, amelyekkel az embereket hülyítik. Számukra kifejezetten rossz, ha az embereknek felnyílik a szeme, hiszen a gondolkodó, az egyes történések közötti összefüggéseket, felismerő polgárokat nehezebb manipulálni. Nem csoda, hogy minden erejükkel a kuruc ellehetetlenítésén fáradoznak (egyenlőre sikertelenül). Szokatlan számukra, hogy van egy olyan magas olvasottságú véleményformáló erővel bíró médium, ami nem az ő kezükben van és nem az ő céljaikat szolgálja. Az oldal ismertségét nagyban megnövelték a körülötte kibontakozó állandó botrányok. Rendszeresen közzéteszik az általuk nem kedvelt,  szerintük a magyarság érdekei ellen munkálkodó politikusok és egyéb közszereplők telefonszámát, lakcímét. Tevékenységük leginkább a régi betyárokéhoz tudnám hasonlítani akik ugyan néha törvénytelen eszközökkel, de megbüntetik a "rosszakat" a nép nevében. A rendszeresen a magyarság ellen ágáló és tevő személyek számára egyfajta visszatartó erőt jelent ez a fajta "harcmodor", mert egyikőjük sem szeretné, hogy elérhetőségei a nyilvánosság elé kerüljenek.

Szólj hozzá!

Címkék: média mszp fidesz gyurcsány kormány gerilla kuruc.info jobbik radikális markáns

Meggátolja a délvidéki magyarok letelepedését a kormány

2008.05.11. 11:08 polkorrekt

A mai reggelem viszonylag nyugodtan indult, azonban egy hír alaposan felpumpálta vérnyomásomat. A cikk szerint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal mérlegelési jogkörére hivatkozva utasította el több vajdasági magyar fiatal magyarországi letelepedési kérelmét, mindezt azzal az indokkal, hogy bérük (bruttó 110 ezer Ft.) nem elég a megélhetésre Magyarországon. Ez már csak azért is felháborító, mert mindenféle Távol-Keletről vagy Izraelből érkező jöttment megkapja a letelepedési engedélyt gond nélkül, de a hazájától önhibáján kívül elszakított magyar testvéreink nem. Persze aki kicsit is ismeri a hazai balliberális oldalt, illetve viszonyulásukat a határontúli magyarsághoz annak nem meglepő ez a hozzáállás. Természetesen a máskor oly hevesen a diszkrimináció ellen küzdő jogvédők mélyen kussolnak. Ez sem túlságosan meglepő, hiszen ezek a körök általában csak akkor lépnek fel valamilyen ügy mellett, ha azok nem a magyarság érdekeit szolgálják. Nem tudom, hogy van e még egy ilyen európai ország ahol ennyire mostohán bánnak a határaikon túl élő nemzettársaikkal. Egy normális országban a kormánynak minden tőle telhető eszközzel segítenie kellene nemzettársainak letelepedését az anyaországbas. Persze 2004. December 5. (kettős állampolgárságról szóló népszavazás) után az embernek nincsenek illúziói a ballib oldal magyarsághoz való viszonyulását illetően. Sajnos ki kell mondani, hogy egyszerűen. magyarellenesek és ezt már nem egyszer bizonyították Ezek után nem tudom, hogy miként várhatjuk el tőlük a határontúli magyarság autonómia törekvéseinek támogatását.

Az "okos" emberek a tévében hihetetlenül álságosan az összefogást sürgetik a két oldal között. Történelmi okok és az ehhez hasonló jelenségek miatt ez lehetetlen. Egyszerűen azokkal akik rendszeresen a magyarság ellen ágálnak és tesznek nem lehet együttműködni. Amíg a ballib oldal nem változtat magyarellenes politikáján addig ennek az összefogásnak esélye sincs.

1 komment

Címkék: trianon magyar mszp gyurcsány nemzeti autonómia délvidék letelepedés határontúli

Május 9. avagy a "Győzelem" napja

2008.05.09. 12:30 polkorrekt

Mai írásom apropóját a mai dátum Május 9. adja ugyanis ezen a napon ért véget Európában a második világháború így ez a ”győzelem” napja persze csak Európa szerencsésebbik felének. Magyarország számára ez a nap semmiképp sem a győzelem, sőt inkább a vereség napja, azon vereségé, amely (legalább) 45 évre megpecsételte hazánk sorsát. A magyarságnak nagyon nincs mit ünnepelnie ezen a napon, hiszen a vesztes oldalon állva majd fél évszázadnyi nemzetgyilkos kommunista diktatúra jutott osztályrészül számunkra, nem beszélve a mai fél-diktatórikus posztkommunista ”demokráciánkról”. Természetesen a balliberális oldal ünnepli ezt a napot. Van is okuk rá, mert Magyarország veresége kellett ahhoz, hogy ők és gyilkos elődeik magukhoz tudják ragadni a hatalmat több évtizedre. Történelemről lévén szó kár eljátszani a ”mi lett volna ha?” típusú gondolatokkal, de az szerintem mindenki számára világos, hogy ha a háború végkimenetele másképp alakult volna akkor aligha tudták volna magukhoz ragadni a vörös gazemberek a hatalmat ebben az országban. Persze megértem a győztes országokat is, de egy kicsit lehetnének szolidárisabbak a vesztesekkel, akiknek az ő győzelmük sok évtizednyi szenvedést hozott.

A mai ”ünnepnapra” az MSZP Békenapot szervez a Duna-parta, mert szerintük „egyre pofátlanabbak és egyre sűrűbbek a neonáci, szélsőjobboldali megmozdulások”. Demokratáink, élükön Gyurcsánnyal most sem hazudtolták meg magukat, ugyanis, az esetleges ellentüntetéseket és ellenvélemények elfojtása végett már jó előre lezáratták és körbekordonozták a rendezvény területét. Ennyit a békéről és a szabadságról…

2 komment

Címkék: mszp gyurcsány háború demokrácia kommunista antifasiszta győzelem napja május9

Identitásválságban a FIDESZ

2008.05.06. 15:07 polkorrekt

A FIDESZ jelenleg a legerősebb, legnagyobb támogatottsággal rendelkező hazai párt, amely egyfajta gyűjtőpárttá vált. Szavazóbázisában a legkülönbözőbb politikai és világnézetű emberek is megtalálhatók az MSZP-ből kiábrándult baloldaliaktól a mérsékelt polgári jobboldaliakon át a nemzeti radikálisokig. Ez a ”sokszínűség” ugyanakkor a pozitív dolgok mellett nehéz helyzetet is teremt a FIDESZ számára, hiszen kommunikációjuk és politikájuk tekintetében a lehető legkülönbözőbb elvárásoknak kell megfelelniük szavazóik részéről, ha egyben akarják tartani táborukat. Ez kétségtelenül nem egy könnyű feladat főleg akkor, ha megpróbálnak következetesen állást foglalni a különböző témákban, mert egészen mást akar hallani tőlük egy nemzeti radikális, mint egy kiábrándult MSZP szavazó. Ennek a következménye az, hogy a FIDESZ egyfajta identitásválsággal küzd már egy jó ideje. Állandósult megnyilatkozásaikban a kettős beszéd, amelynek lényege az, hogy a szavazótáboruk legkülönfélébb nézeteket valló tagjai is megtalálják benne a hozzájuk szóló és nekik tetsző mondanivalót. Az ilyen politikai arculatváltásokban amúgy is nagy gyakorlata van már a pártnak. Emlékezhetünk rá, hogy megalakulások a FIDESZ egy liberális nézeteket valló csoportosulás volt, amely sokkal közelebb állt az SZDSZ-hez, mint a nemzeti-konzervatív értékrendet valló MDF-hez. A későbbiekben aztán fokozatosan átvedlettek egy nemzeti jobbközép párttá, de a FIDESZ-en belül a liberális irányzatot képviselő politkusok nagy része megmaradt. A pártban minden vezető politkusnak megvan a szereposztása. Ha a radikálisabbakhoz akarnak szólni, akkor előveszik Kövért, ha el akarnak határolódni a tőlük jobbra lévőktől, akkor arra ott van Pokorni vagy Deutsch Tamás esetleg Kósa Lajos.

Ezt a kettős retorikát azonban nem lehet a végtelenségig annyira hitelesen, következetesen folytatni, hogy egyben tartsa a szavazókat. A legjobban talán Borsik Márton fogalmazta meg a dolgot. Emlékezetes, hogy ő volt az aki a Hollán Ernő utcában a nemzeti radikálisok között egy FIDESZ táblával jelent meg amire válaszul a Orbánék elhatárolódtak tőle és provokátornak nevezték. Szerinte „A Fidesznek el kéne döntenie, hogy Szabó György vagy Lezsák Sándor pártja-e”. Ezzel maximálisan egyet tudok érteni, hiszen hosszú távon csak határozott és nyilvánvaló politikai irányvonallal tudhatnak sikerek lenni. Főleg a nemzeti radikális oldalon sok ember már kiábrándult a FIDESZ-ből miután azok lecsőcselékezték, leszélsőségesezték és lefasisztázták és átverték őket. Az emberek nem hülyék, hosszú távon nem lehet átverni őket. Viktoréknak pedig érdemes lenne –ha már jobboldali pártnak vallják magukat- a valódi keresztény-nemzeti-konzervatív értékek mentén politizálni és felvállalni azokat. Ezt a beteges az ellentétes oldalon állók felé irányuló állandó megfelelési kényszert pedig levetni. A magyarság ügyét szolgáló törekvésekkel, csoportokkal, szervezetekkel szembeni elhatárolósdi helyet inkább támogatniuk kellene őket, hiszen a cél elvileg közös.

Szólj hozzá!

Címkék: orbán fidesz gyurcsány identitás válság liberális konzervatív nemzeti

Bombagyár vs. Jobbik csetepaté avagy vihar a radikáljobbon

2008.05.05. 11:28 polkorrekt

A magyar nemzeti-radikális oldalon az elmúlt napokban a legfőbb téma a Bombagyár és a Jobbik között kialakult nézeteltérés. Számtalan cikk, olvasói vélemény jelent meg az eset kapcsán, a különböző portálokon. Azoknak, akik nem ismernék a történetet, dióhéjban felvázolom az alábbiakban. A Bombagyár stábját meghívta a Jobbik Magyarországért Mozgalom az általuk szervezett I. Szögedi Magyar Majális nevű rendezvényre, hogy ott vegyék fel a Bombagyár rádió adását. A felvétel előtt a színpadon Morvai Krisztina és Vona Gábor a Jobbik elnöke tartott valamiféle előadást és ez után következett a felvétel. Tomcaték spontán meginvitálták Vonát a műsor felvételére, amit ő el is fogadott. A műsorban olyan dolgok is elhangzottak, amelyekről azt gondolta a Jobbik elnöke, hogy ezeket nyilvánosan ő nem vállalhatja fel és ezért később ”elhatárolódott” a Bombagyártól és ”megtiltotta” azt, hogy az adás nyilvánosságra kerüljön. Ráadásul még a Bombagyárosok meghívását is visszavonta a Hajógyári szigeti Jobbik Majálisra.

Azt gondolom, hogy nem lehet kikiáltani egyik felet sem bűnbaknak, hiszen mindkét oldalról elkövettek kisebb-nagyobb hibákat. Figyelembe kell venni, hogy a Bombagyár nem politikai párt így nekik szabadabbak a lehetőségeik a véleményformálást illetően vagyis messzebbre mehetnek mint egy politikus. Aki hallotta már a Bombagyár rádió adásait, az tudja, hogy sokszor eléggé markáns, a polkorrektséget távolról sem ismerő megnyilvánulások is jelen vannak a műsorban általában vicces formában. Az említett adásban elhangzott –nyilván nem komolyan- a komcsik öt éves gyermekeinek a felakasztása és a zsidók kiirtása is. Annak ellenére, hogy ezek a kijelentések nem tekinthetők komolynak Vona számára kellemetlenül hatottak. Véleményem szerint Tomcatéknak tekintettel kellett volna lenniük arra, hogy velük egy asztalnál egy politikus ül, akit kellemetlen helyzetbe hozhatnak az ilyesfajta kijelentések, és ezeknek a hatására a Jobbik még fokozottabb politikai támadásokra számíthat. Illett volna ezt végiggondolni a Bombagyár részéről és mérlegelni azt, hogy kicsit visszafogják magukat, vagy pedig nem hívják meg Vonát a műsorba. Persze lehet azt mondani, hogy Vona nem tartozik a Bombagyárhoz és ez által ő nem felelős az általuk mondottakért, de aki ismeri a ballib médiát és annak módszereit, az megérti, hogy ez egy hatalmas támadási felület a nemzeti radikalizmus ügyét képviselő Jobbikon. Lefogadom, hogy a kézi vezérlésű libsi szennymédiumok egyből lecsaptak volna a témára, még inkább bizonygatva azt, hogy a Jobbik egy nácifasiszta párt. Meg kell érteni azt, hogy ha a Jobbik be akar kerülni a következő választásokon a parlamentbe, akkor ilyet nem engedhet meg magának, mivel ezzel szavazatokat veszíthet még akkor is, ha ezek a megnyilvánulások csak poénból hangzanak el. A Bombagyár és a Jobbik szerepéből és helyzetéből adódóan nem mehet el ugyanaddig a radikálisabb vélemények felvállalása terén. Másrészről Vona is hibát követett el ezzel az elhatárolódásdival. Sokkal értelmesebb megoldás lett volna az, hogy a felvétel után leültek volna és Vona elmagyarázza nekik, hogy ez miért lehet előnytelen az ő és pártja számára és az egész ügy nem került volna nyilvánosság elé. Valószínüleg a Bombagyárosok is megértették volna a dolgot, hiszen ugyanazokért a célokért küzdenek és hasonló értékrendet képviselnek, mint a Jobbik. Ezzel az elhatárolódással viszont Vona és pártja elhatárolódott a Bombagyár olvasóitól és ez által szimpatizánsainak egy részétől is, ami hatalmas hiba, hiszen a BGY a második legolvasottabb nemzeti radikális portál. Egyszóval ez az ügy a lehető legszerencsétlenebbül alakult, hiszen ezzel megosztja a nemzeti radikális tábort, amely csak az ellenoldalnak kedvez.

Ha már az ügy nyilvánosságra hozatalával elqrták akkor ideje rendezni a kapcsolatot és tisztázni a konfliktust majd az ellenségedkedést félretéve. visszaállítani az egységet a radikális jobbon, mert csak együtt egymással összefogva sikerülhet elérni a közös célokat.

Szólj hozzá!

Címkék: jobbik majális tomcat nemzeti radikális elhatárolódás vona bombagyár

Az n+1. holokauszt kárpótlás

2008.05.03. 10:30 polkorrekt

Érdeklődve olvastam a különböző médiumokban, hogy amerikai kongresszusi képviselők levélben kérik kúrmányunk (i)gazságügyi miniszterét a reneszánsz ember hírében álló Drazsét, hogy Magyarország tegyen eleget a már sokadig kárpótlási program rendeltetéseinek. Félreértés ne essék, nem vitatom el a munkatáborokba hurcoltak kárpótlási igényét, de ami itt folyik az már túlzás. Szerintem a két kezem kevés lenne ahhoz, hogy megszámoljam hányszor kaptak már kárpótlást a magyarországi holokauszt túlélők. Azt gondolom, hogy túl kellene már lépniük ezen a kárpótlás dolgon, mert ez már elég irritálóan hat a józanul gondolkodó emberek számára. Nem véletlenül beszélnek sokan a holokausztról mint iparágról, mivel ezáltal rengeteg pénzt tudnak bezsebelni ”kárpótlás” címszó alatt bizonyos körök. A másik oldalról, a holokauszt ipar az áldozatok emlékéhez is méltatlan, hiszen az ő szenvedéseiket felhasználva szedik be az újabb és újabb sarcokat. A történelem során számos a holokauszthoz hasonló esemény történt már a különböző népekkel, de egyiküknek sem nyújtottak ennyiszer kárpótlást, ha egyáltalán kaptak valamiféle jóvátételt. Gondoljunk bele, hogy a kommunizmus éveiben a gulágokra elhurcolt több ezer magyar ember és családjaik miért nem kaptak többször is nagy összegeket. Ja, hogy ők nem zsidók? Véleményem szerint a normális zsidó embereknek illetve a holokauszt túlélőinek kellene megálljt parancsolni ennek a számukra is megalázó és undorító folyamatnak. Sok embernek már herótja van az állandó holokausztozásból és a ráépülő kizsákmányolásból és ez nem javítja a zsidóság megítélését sem.
A másik számomra fájó pont az, hogy a zsidók miközben elvárják tőlünk a holokausztról való állandó megemlékezést, ők a magyarság tragédiáit nem nézik semmibe vagy rosszabb esetben viccet próbálnak csinálni belőle. Trianon kapcsán szokták azt szajkózni ”liberális” körök, hogy kár ezen siránkozni és akinek fáj Trianon ráadásul még az ehhez kapcsolódó megemlékezéseken is részt vesz azt már egyből nácifasisztának bélyegzik. Újból az a fránya kettős mérce…

Szólj hozzá!

Címkék: kormány holokauszt ipar kárpótlás

Politikai prostitúció MDF módra

2008.04.18. 10:33 polkorrekt

Mára az egykor szebb napokat is megélt, a ”rendszerváltásnak” nevezett folyamatban vitathatatlanul kulcsszerepet játszó MDF egy alig 5%-os párttá süllyedt, amely a parlamentbe való bekerülésért küzd. Persze ez nem egy új keletű, hiszen a népszerűségük az 1994-es választások, és az 1990-1994 közötti kormányzati teljesítményük óta fokozatosan zuhan. A Dávid Ibolya vezette csapat egyfajta új jobboldalt és ellenzékiséget, próbál megjeleníteni. Mind a Fidesznek mind az MSZP-SZDSZ-nek odamondogatnak ezzel jelezve azt, hogy ők a két nagy oldal között állnak és a ”normális” nem a gyűlöletre épülő politikát képviselik. Azt próbálják folyamatosan kommunikálni arculatukkal, megszólalásaikkal, hogy a jelenlegi magyar parlamentben ők képviselik az erkölcsöt, a becsületet és a nagyokkal ellentétben a korrupciótól mentesek. Jobb tisztázni azt, hogy ez az MDF olyan messze van a ”rendszerváltásban” fontos tényezőként jelenlévő MDF-től, mint Makó Jeruzsálemtől nemcsak a támogatottságukban, hanem politikájukban is. A korai Magyar Demokrata Fórum megpróbált leszámolni a kommunista múlttal és egy ténylegesen valós rendszerváltást véghezvinni bár ezt nem sikerült nekik. Ugyanez a párt ma jól elevickél ebben a politikai mocsokban, és esze ágában sincs támogatni vagy elősegíteni azokat a mozgalmakat, folyamatokat, amelyek közelebb vinnék az országot az igazi rendszerváltáshoz. Nem véletlen, hogy a régi nagyok közül már szinte mindenki elhagyta az MDF-et, mivel nem bírtak azonosulni azzal a politikával, amit az egy jó ideje Dávid Ibolyával az élen képvisel. Amit ma az MDF folytat az nem más, mint politikai prostitúció. Azzal ”fekszenek össze” aki több pénzt ad. Normális esetben annak a lehetősége sem merülhetett volna fel, hogy az MDF támogassa az MSZP-s kormányt. Ugyan Ibolykáék ezt makacsul tagadják, de közben azért egyeztetéseket folytatnak a posztkomcsikkal ahol megpróbálnak megállapodni az összegről amennyibe ez a numera kerül az MSZP-nek. Szintén jól mutatja az MDF morális állapotát az, hogy az egyébként MSZP-s kötődésű Leinsztinger Tamás által pénzelt és többek közt a Schmuck Andor nevével fémjelzett Tisztelet Társasága ismét ”együttműködést” kötött a Fórummal. Ennek értelmében, ha a párt bejut a parlamentbe a következő választáson, akkor parlamenti helyeinek egyharmadát átadja a Tisztelet Társaságának. Jó prostiként az MDF ezt nem szerelemből, hanem pénzért teszi, ugyanis Leisztingerék finanszírozzák az MDF kampányait, gondolom nem kis összeggel. Ennek hallatán már azon néhányak is kiléptek a pártból, akik eddig kitartottak mellette. Megértem őket, hiszen ettől mélyebbre már nem nagyon süllyedhetett ez az amúgy történelmileg jelentős párt- Előbb utóbb el fognak tűnni a történelem süllyesztőjében az Ibolyka vezette csapattal együtt. Nem túl szép sors nemde?

1 komment

Címkék: politika mszp mdf parlament prosti rendszerváltás dögrovás ibolyka

Rendszerváltás vagy módszerváltás?

2008.04.17. 15:20 polkorrekt

Mindig is kifejezetten érdekelt ez a témakör mondhatni kedvenc és számomra az egyik legérdekfeszítőbb történelmi folyamat az 1989-es magyarországi ”rendszerváltás”. Fiatal és naiv gyermekként csodáltam, hogy a ”gonosz” és jogtipró diktatúrából hogyan sikerült teljesen békés úton vér és forradalom nélkül rendszert váltani. Elhittem, hogy a szovjet befolyás rabláncait lerázva végre tényleg független és szabad országban élhetünk, egy olyan Magyarországon ahol a döntéseket a magyarság érdekében és mindenfajta idegen értektől függetlenül hozzák meg.  Felnőttként ismertem fel azt, hogy ez a folyamat kisiklott és vakvágányra futott.  Ma a ”rendszerváltás” után 19 évvel a többség számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem olyan országban élünk amilyenre vágytunk és a korábbi remények teljesen elhalványultak. Ezt még a változásokat elindító és azok mellet bábáskodó politikusok is elismerik. Jelenleg hasonló helyzetben vagyunk sok szempontból, mint 1989 előtt voltunk. Az ország gazdasága romokban, az állampolgárok nagy része, mint egy 3 millió honfitársunk a létminimum alatt él. Formálisan demokrácia van, de az emberek nem gyakorolhatják megfelelően a szabadsághoz és a véleménynyilvánításhoz fűződő jogaikat. Az ország sem vált függetlenné, mert a Szovjetunió rabláncaiból az Amerika-Izrael tengely börtönébe hullottunk.

A rendszerváltás csődjét, kisiklását számtalan különböző okra szokták visszavezetni. Ha jobban belegondolunk a vér nélküli békés ”rendszerváltás” annak volt köszönhető, hogy a kommunista diktatúra hatalmi elitje belátta, hogy ebben a formában nem tudhatta már fenntartani az uralmát túl sok ideig így a tényleges változásokat hozó valóban rendszerváltó -valószínűleg számukra végzetes- forradalom elkerülése miatt inkább bevállalták azt, hogy a demokrácia köntösében folytassák tovább tevékenységüket. Ebben partnernek bizonyult a félrevezetett akkor rendszerváltó ellenzék, aki ilyen olyan okokból nem tudta vagy talán nem is akarta megakadályozni azt, hogy a kommunista elit átmentse a hatalmát a következő rendszerbe. Az előző rendszer kiszolgálói és vezetői kapcsolataikat és helyzetüket kihasználva potom pénzekért privatizálták a közvagyont ezzel megteremtve az új rendszerbeli hatalmuk gazdasági alapját. A rendszerváltás legnagyobb elárulója az az SZDSZ, amely rendszerváltó, antikommunista erőként tündökölt majd néhány évvel később összeállt a kommunista utódpárttal. Ez mindent elmond a rendszerváltásnak nevezett folyamat komolyságáról és hitelességéről. Természetesen ennyi év távlatából könnyű bírálni az első kormányt adó MDF akkori vezetőit. Többségük ma már tudja, hogy hol és mikor hibáztak. Több interjúban is sejtették, hogy a New York-Tel Aviv tengely felől nagy nyomás nehezedett rájuk mivel ezek az erők az SZDSZ-t akarták kormánypárttá tenni, amelynek az oka visszatekintve az elmúlt 19 évre elég egyértelmű lehet minden tisztánlátó és a hazai viszonyokat jól ismerő ember számára.

Egyszóval elkúrták, nem kicsit, nagyon. Ennek a levét a mai napig isszák a magyar emberek. Egyre jobban tisztává válik az, hogy új, valódi rendszerváltásra van szükségünk, amely nem lesz fájdalommentes, mivel radikális változásokat nem lehet elérni anélkül, hogy az valakik számára ne okozzon fájdalmat és kellemetlenséget. Le kell zárni a múltat, a bűnösöket és kiszolgálóikat felelősségre vonni és belefogni egy olyan rendszer építésébe amely a magyarság és nem a nemzetközi karvalytőke érdekeit képviseli.

3 komment

Címkék: szdsz mdf elkúrtuk változás rendszerváltás kommunista globalista gyarmat

A kisebbségek is lehetnek rasszisták?

2008.04.16. 10:43 polkorrekt

Magyarországon általában a magyar embereket szokták rasszistázni, ha fel merik emelni szavukat a cigányság és egyéb népcsoportok életvitele, viselkedése és a magyarsághoz való viszonyulása miatt. Természetesen ez tudatos bizonyos körök részéről, hiszen ha már észérvekkel, tényekkel nem tudják megcáfolni a számukra kellemetlen kijelentéseket akkor egyszerűbb rasszizmust kiáltani. Aki cigánybűnözésről mer beszélni azt egyből rasszistának bélyegzik, ahelyett, hogy tényekkel alátámasztott cáfolatot adnának. Lényegében ugyanezt a módszert alkalmazzák a zsidókat, illetve Izrael államot bírálókkal szemben csak ott nem a rasszista, hanem az antiszemita jelzőt aggatják az emberre. Az fel sem merül egyik megmondóember agyában sem, hogy a kisebbségek is lehetnek ám rasszisták. Elég megnézni néhány cigány myvip-es és hasonló közösségi oldalakon található adatlapját és nem ritkán találunk ott a magyarságot sértő, becsmérlő kijelentéseket. Valamelyikük nyíltan kijelenti, hogy utálja a magyarokat, míg a mások arról társalognak, hogy mennek magyar ölni. Ez ellen miért nem emelik fel szavukat a jogvédők? Lefogadom, hogy ha az én adatlapomon szerepelnének hasonló mondatok a cigányokra vagy a zsidókra vonatkozóan, azonnal törölnének az oldalról. Már megint az a fránya kettős mérce. A cigánybandák az utcán miért nem cigányokat támadnak meg és rabolnak ki? Talán azért, mert utálják a magyarokat. A magyarságot rasszistáznak a cigányok és az őket pátyolgató ballib jogvédők miközben mindenki számára világos az, hogy sokkal több bűncselekményt követnek el a cigányok a magyarok kárára, mint fordítva. Azt sem lehet tagadni, hogy sokan nem szeretik a cigányokat, de nem azért mert sötétebb a bőrszínük, hanem a viselkedéskultúrájuk és a bűnöző életmódjuk miatt. Ezt kellene már megérteni kedves (megélhetési) kisebbségi jogvédők. Miért várhatnánk el a  magyaroktól azt, hogy szeressék azokat akik utálják és nem mellesleg kirabolják, terrorizálják, félelemben tartják őket. A rózsadombi libsi jogvédőket be kellene költöztetni egy cigány család mellé, és akkor lehetséges, hogy megváltozna a véleményük a dologról. Kíváncsi lennék ha valamelyik gyermekét megtámadnák  az utcán a kisebbségiek akkor mit éreznének.

Mi magyarok rendszeresen megkapjuk, hogy mennyire antiszemiták vagyunk. Érdemes lenne megfigyelni a zsidóság viszonyulását a magyarsághoz. Több zsidó prominens is elszólta már magát a nyilvánosság előtt érzékelhetővé téve azt, hogy mennyire lenézik a magyarokat. Emlékezzünk csak Landesmann rabbi bőgatyás-fütyülős barackos mondatára vagy szintén érdemes megvizsgálni Korniss Mihály Az Élet és Irodalomban megjelent cikkének egyik mondatát, amelyben a következőket írja: ” mi jobban utálunk titeket, mint ti bennünket”. Természetesen azt nem magyarázta meg, hogy mit ért a ”mi” és a ”ti” alatt”, de sejthető. A magyarság állandó alaptalan rasszistázása sem éppen segíti azt, hogy konfliktusmentesen éljenek egymás mellet a különböző származású emberek. Ki merem jelenteni, hogy az említett kisebbségek sokkal inkább rasszisták, mint a többségi magyar társadalom. Ezt követően feltenném a költő kérdés, hogy a magyarságot érintő kirekesztés és rasszizmus ellen miért nem ágálnak oly hevesen a jogvédők és a média képviselői?

2 komment

Címkék: liberális rasszista kisebbség bőgatya becsmérlő

A "fasiszta" zenekar avagy a Hungarica

2008.04.15. 20:20 polkorrekt

Ugyan már némiképp lecsengtek a Broadway jegyirodával kapcsolatos ügyek utózöngéi, mégis érdemes megvizsgálni az egész eseménysort kiváltó előzményekben szereplő Hungarica zenekart. Az ő koncertjükre akart jegyet venni az a lány akit hangos fasisztázás közepette kidobtak az iroda munkatársai mondván ez egy ”fasiszta” zenekar. A fősodratú médiumok többségében nem nevezik nevén az együttest, csupán annyit írnak, hogy egy nemzeti rock zenekar. Ebben közrejátszik a ballibek azon célja is, hogy az emberek ne tudjanak utánanézni az interneten a Hungarica dalainak, maguktól eldöntve azt, hogy egy ”fasiszta” zenekarról van e szó. Nyilvánvalóan a Hungarica zenéjének semmi köze nincs a fasizmushoz. Ez egy nemzeti rock-ot játszó formáció a Moby Dick és a Romantikus Erőszak tagjaiból összerázódva. Zeneileg inkább a Moby Dick-re míg szövegileg a Romantikus Erőszakra stílusára hasonlít. Az alábbiakban belinkelném néhány számukat így mindenki számára tisztává válhat az a tény, hogy ez nem egy fasiszta zenekar. Persze vannak olyanok akik mindent fasiszta és ehhez hasonló jelzőkkel illetnek ami nemzeti érzelmű.

Szólj hozzá!

Címkék: nemzeti rock hungarica jegyiroda

Gyurcsány is fellép a "fasiszták" ellen

2008.04.10. 16:55 polkorrekt

A balliberális oldal és a Gyurcsány kúrmány is -az amúgy eddig sem túl magas- népszerűségük mélypontján van. Mi a megszokott menetrend ilyenkor? Hát persze, hogy a fasiszta veszéllyel való alaptalan riogatás és hisztériakeltés, amellyel maguk mellé állíthatják a hiszékeny, könnyen befolyásolható állampolgárok egy részét. Maga Gyurcsány is bejelentette, hogy részt fog venni az ”antifasiszták” pénteki ellendemonstrációján és a parlamenti pártok vezetőit is arra buzdítja, hogy ők is vegyenek részt az ”újnyilas eszmék” elleni demonstráción. A dolog pikantériája az, hogy az antifasiszta demonstráció bejelentői kicsúsztak a 3 napos bejelentési határidőből így elvileg egy be nem jelentett demonstráción fog résztvenni a mi szeretett miniszterelnök elvtársunk. Kötve hiszem, hogy a rendőrség nem fel fogja oszlatni a be nem jelentett tüntetésen résztvevő antifákat. Emlékezhetünk rá, hogy több hasonló esetben is a be nem jelentett nemzeti szervezésű demonstrációkon résztvevőket –figyelmen kívül hagyva a nem bejelentett tüntetésekről szóló Magyarország által is elfogadott nemzetközi egyezményt- mindig feloszlatták. Valószínű, hogy ezen a területen is érvényesülni fog a kettős mérce. A provokáció pedig maga Gyurcsány megjelenése lesz, aki a nemzeti oldalon jelenleg az egyik legjobban utált közellenség így várhatóan indulatokat fog kiváltani a hazafias demonstráció résztvevőiből. Jobban belegondolva nem értem, hogy a magukat ”antifasisztának” nevezők most valójában mi vagy ki ellen demonstrálnak. Talán az ellen, hogy Magyarországon vannak még olyanok, akik nem tartják elfogadhatónak azt, hogy egy magyar embert lefasisztázzanak és kidobjanak egy jegyirodából csak azért, mert nemzeti érzelmű lévén hazafias zenekar koncertjére akart jegyet váltani? Ha erőszakba fognak torkollni a demonstrációk, akkor az az anfifáknak lesz köszönhető. Most mi lenne, ha Tomcaték nyugodtan odavonulhatnának a jegyirodához és békésen tüntethetnének? Semmi különös, csak egy békés demonstráció. Ez viszont nem lenne érdeke azoknak, akik a fasiszta veszéllyel riogatnak. Ezen tények ismeretében valószínűsíthető, hogy lesz valami balhé amelyen újabb egy hétig tud lovagolni a ballib lakájmédia miközben az ”antifasiszta békés többség” győzelmét ünnepli.

4 komment

Újabb nemzeti demonstráció a kirekesztő jegyiroda ellen

2008.04.09. 19:05 polkorrekt

Tomcat és a Bombagyár.hu újabb figyelemfelhívó megmozdulást szervez Április 11.-én pénteken 16:30-tól -a Hungarica koncertre jegyet vásárolni akaró magyar lányt lefasisztázó-  Broadway jegyirodánál. Mint tudvalevő hétfőn, az irodához szervezett hazafias flashmob ellen 200-300 "antifasiszta" gyűlt össze, akik megjelenésükkel és akkori egyébként kivételesnek számító létszámfölényükkel azt akarták demonstrálni, hogy ők a "békés többség”. Ezután a balliberális média már-már mámoros állapotban ünnepelte az általuk csak szélsőségeseknek nevezettek felett aratott győzelmüket. Örömteli, hogy Tomcat és társai nem hagyták annyiban a történteket, és a helyükre kívánják tenni a dolgokat. Lefogadom, hogy most több nemzeti érzelmű ember lesz, mint antifa. A tüntetést több nemzeti szerveződésdés,párt,mozgalom is támogatja, egészen pontosan a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete, a Nemzeti Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Hunnia Mozgalom, a Magyar Önvédelmi Mozgalom, a Lelkiismeret '88, a Szent Korona Rádió, a Kuruc.info, illetve számos közéleti személyiség, de a rendezvény megkezdéséig további szervezetek csatlakozása is várható. Bár szokás szerint a hivatásos rettegők nácifasiszta pogromról és egyéb alaptalan dolgokról vizionálnak nyílvánvalóan abból a célból, hogy mozgósítani tudják a tudatlan, könnyen befolyásolható állampolgárokat. Eléggé valószínűsíthető, hogy a ”békés antifák” megpróbálják majd provokálni a hazafias tüntetésen részvevőket elvégre a ballib lakájmédiumoknak szüksége van valamilyen táptalajra ahhoz, hogy a nemzeti érzelmű tábort mocskolják. A Bombagyár.hu-n olvasható felhívásból is látni lehet, hogy ez egy alapvetően békés és erőszakmentes demonstráció lesz a negatív megkülönböztetés, az alaptalan nácizás és fasisztázás és a magyarellenes hisztériakeltés ellen. Így legyen!

1 komment

Majdnem Olaszliszka

2008.04.09. 09:48 polkorrekt

Ismét megtörtént most Nyírkátán egy az olaszliszkaihoz kísértetiesen hasonló eset. A felállás itt is hasonló volt. Az autós elütötte a féktávon belül elélépő 3 éves cigánykölyköt, aki könnyebb sárüléseket szenvedett. Erre a feldühödött mintegy 30 fős rokonság állatias lincselésbe kezdett, összeverték a sofőrt és utastársát, valamint az autóját is összetörték. Az, hogy nem lett az esetből tragédia csak a kiérkező mentősök erélyességének volt köszönhető. Természetesen a ballib média elhallgatja a lincselő horda származását, bár szerintem a többségnek e nélkül is világos, hogy cigányokról van szó. Hasonlóan Olaszliszkához itt sem volt legalább néhány olyan ember a több tíz fős csürhéből, aki leállította volna állat módjára viselkedő társait. Ha a mentők nem érnek ki időben simán agyonverték volna szegény sofőrt. A dolog további pikantériája, hogy a 30 fős lincselő hordából mindössze néhányat állítottak elő akárcsak Oláhliszkán. Kérdem én, hogy meddig mehet ez? Hány ilyen fog megtörténni?

Gondoljunk csak bele, hogy ha ez fordítva történik és a magyarok lincselték volna meg a gázoló cigányokat akkor tele lenne a média sírva a rasszizmusról és az egyéb szokásos szólamokról. Nem csodálkoznék, ha a Magyar Gárda Nyírkátán is felvonulással egybekötött demonstrációt tartana a vidék közbiztonsága mellet kiállva. Már látom előre ahogy a sok megélhetési fajvédő ájvékol, hogy micsoda rasszizmus, cigány ellenes felvonulás stb. Meg kellene már érteni, hogy a Magyar Gárda nem alakult volna meg abban az esetben ha nem lenne rá igény a társadalom részéről és az országban minden rendben menne. Több helyen is az addig a cigányterrortól rettegésben élő nyugdíjasok a könnyeikkel küszködve üdvözölték a Gárdát, éljenezték és üdvözölték őket. Én megértem a reakciójukat, hiszen végre egy olyan szervezet, amely megvédi őket egy agresszív kisebbség terrorjától, ha már a rendőrség nem képes erre. Sajnos a Magyar Gárdán kívül nincs olyan szervezet ma hazánkban, amely képes tenni azért, hogy a cigánybűnözést amely ma már mindennapos jelenséggé vált kordában tartsa és egy bizonyos szintre mérsékelje. Gondolom majd a kommentekben jön az észosztás, hogy nincs cigánybűnözés blablabla. A Rózsadombról és a hasonló helyekről ahol még nem ütötte fel a fejét ez a jelenség onnan könnyű az észt osztani erről.

Egyszóval valahogy békés, európai módszert kell találni a cigánybűnözésnek és magának a cigányság helyzetének a megoldására. Sajnos ez jelenleg egyetlen parlamenti brigádnak sem az érdeke –oldaltól függetlenül-  mivel nekik csak a cigányság szavazatai kellenek és baromira nem érdekli őket, hogy közben az ország lakóit a cigánybűnözés sanyargatja. Hány dolgozó, becsületes magyar embernek kell még meghalnia, amíg ez ellen a probléma ellen tesznek valamit, az országot irányítók? Szerintem jobb ha nem tudjuk a választ….

107 komment

Címkék: olaszliszka lincselés gárda cigánybűnözés nyírkáta horda

Nemzeti flashmob

2008.04.08. 11:12 polkorrekt

Mostanság hazánkba is megérkezett a flashmob mánia. Ha megnézzük a szó magyar jelentését akkor az villámcsődületet jelent. Magyarán a flashmobozók egy kisebb tömegben hirtelen odavonulnak egy bizonyos helyszínre valami ellen vagy mellet demonstrálni illetve a véleményüket kifejezni. Eddig főleg a balliberális oldalhoz tartozók alkalmazták a tiltakozás és figyelemfelkeltés ezen formáját. Gondoljunk csak arra az esetre amikor a Magyar Gárda legutóbb egyébként hihetetlenül méltóságteljes avató ünnepségén vagyis inkább annak befejeztével  hirtelen megjelent a Hősök terén néhány tucat ”antifasiszta” kezükben takarító eszközökkel amelyekkel szimbolikusan megpróbálták megtisztítani a teret az ő szóhasználatukkal élve a történelem szemétdombjára került ordas eszméktől . Szinte minden hétre jut egy-egy ilyen villámakció. Tegnap egy hazafias flashmob volt Tomcat és a Bombagyár.hu oldal szervezésében a Broadway jegyirodához. A következőkben néhány mondat az előzményekről. Ez az a jegyiroda ahol nem szolgáltak ki egy magyar lányt aki egy nemzeti érzelmű zenekar a Hungarica koncertjére akart jegyet váltani. Egyszerűen közölték vele, hogy ez egy fasiszta zenekar és egyéb szidalmazások kíséretében szinte kidobták a jegyirodából. A lány ezután megírta a vele történteket a kuruc.info-ra olvasói levél formájában. Ezek után ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak a jegyirodára amelyben igen komoly kár keletkezett. A támadást a Magyarok Nyilai nevű szervezet vállalta magára. Természetesen a módszerrel nem értek egyet, bár nyilvánvalóan nem ok nélkül történt ami történt.  Eközben a jegyiroda tulajdonosa kiadott közleményt amelyben szokás szerint előhúzta a nagy Jolie Joker-t vagyis az antiszemita kártyát és kijelentette, hogy a lány hangosan zsidózni kezdte őket és ezért tessékelték ki. Hát elég gyenge kamu sztorit sikerült összehozni, de a média nagy része lehozta a közleményüket.

A nemzeti érzelmű flashmob célja volt tiltakozni az ilyenfajta bánásmód és megkülönböztetés ellen. Ezért hétfő délután a Broadway jegyirodához vonult kb. 100 hazafias flashmobozó. Az ügy pikantériája, hogy Szabó György XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő ellentüntetést szervezett az SZDSZ Új deGenerációval karöltve a ”fasiszta kisebbséggel” szemben. Ez a mondat még egy SzaDeSZ-es politikusnak is becsületére válna. A Fidesz ahelyett, hogy kiállt volna a lány mellett és a vele történt jelenség ellen inkább hangos fasisztázásba kezdett. Magyarországon vagyunk és véleményem szerint elvárható, hogy egy nemzeti érzelmű zenekar koncertjére mindenféle megjegyzés nélkül tudjak jegyet venni. Gondoljunk bele, hogy mi lett volna ha ez egy zsidóval történik meg aki jegyet szeretne vásárolni kedvenc zenekara koncertjére és a jegyirodában közlik vele, hogy egy ”büdös zsidó” és emellet nem szolgálnák ki és elküldenék melegebb éghajlatra. Ez esetben a média 90%-a több hetes heves ajvékolásba kezdene az antiszemitizmusról, a szabadságjogokról és még talán az ENSZ Biztonsági Tanácsát is összehívnák. Már megint ez a fránya kettős mérce.

Visszatérve magára a tegnapi eseményre a hazafiakat kb. 300 fős ”antifasiszta” tömeg várta és náci és hasonló tartalmú jelzőkkel illették őket és mivel elálták az utat a hazafiak a jegyirodába sem tudtak bemenni, hogy csoportosan vásároljanak jegyet a Kárpátia koncertjére. Végül a rendőrség kiszorította az utcából az antifákat így komolyabb csetepaté nem alakult ki. Végül a rendőrség közölte, hogy mindkét megmozdulás szervezőjével (Tomcat és Szabó György) szemben is gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési feljelentést tettek.

Érdemes megnézni a ballib lakájmédia cikkeit a történtekről. Teljes eufóriában vannak, mert egyszer többen voltak mint a hazafiak. Természetesen a nemzeti érzelmű fiatalokat akik csak jegyet szerettek volna venni a jegyirodában szélsőségesekként emlegetik. Szerintem azok a szélsőségesek akik akadályozták őket a szabadságukhoz való jogukban amikor elállták az utat a jegyirodához vezető úton. Kíváncsian várom az ügy további fejleményeit.

upd: Mai friss hír szerint tegnap éjszaka ismét megtámadták a jegyirodát, de az elkövetőket elfogták.

157 komment

Címkék: tomcat nemzeti antifasiszta flashmob jegyiroda

Műsorajánló: HírTV Célpont

2008.04.05. 11:47 polkorrekt

Borongós napunk van ma, az eső is szemerkél, de errefelé a tegnapi nap is hasonló volt. Mindenkinek ajánlom figyelmébe a HirTV Célpont című egyébként kiváló oknyomozó műsorának legújabb adását, amely bemutatja a szomorú ”magyar” valóság egy kicsiny részét. A műsorból megtudhatjuk, hogy manapság nem kizáró ok az állam részéről több 100 milliós szerződéseket kötni egy olyan céggel, amelynek vezetője jelenleg is a börtön vendégszeretetét élvezi adócsalás vétsége miatt. Sejthetjük, hogy nem egy átlagos emberről van szó, hanem pénzügyminiszterünk Veres János üzlettársáról és barátjáról Kabai Károlyról aki magát a körülményekről mit sem zavartatva a cellából irányítja színesfém-feldolgozással foglalkozó cégbirodalmát. Kabai leveleiből kiderül, hogy ők már előre tudják, hogy melyik laktanyát fogják bezárni a közeljövőben. Tehát a mai Magyarországon nem akadály, hogy egy börtönben ülő vállalkozó cége újabb állami megrendeléseket kapjon csupán a megfelelő kapcsolatrendszer kell hozzá. Az adásban a Célpont stábja Nyírbogátra látogat (a Kabai-Veres klán szűkebb pátriája) ahol Kabai családtagjai először egy Brumi becenevű többszörösen büntetett előéletű primitív félcigányt uszítanak rájuk aki fenyegetőzni kezd majd később érdekes módon a rendőrök is megjelennek igazoltatni a stábot (biztosan nem politikai utasításra). Kiemelnék egy a téma szempontjából kevésbé fontos, de – legalábbis számomra – annál érdekesebb jelenetet. A kiérkező 3 rendőr szinte barátian viselkedett Brumival látszott, hogy jóban vannak egy ilyen többszörösen büntetett bűnözővel. Az egyik rendőr meg is jegyezte, hogy ne a kamera előtt "bratyizzanak", mert azt felvehetik. Sajnos ilyen ez a mai Magyarország tiszta Rokonok feeling. Ha vannak jó kapcsolataid és pénzed akkor szinte bármit megtehetsz komolyabb következmények nélkül. Szomorú és nehéz ezt kimondani, de ez a magát jobboldalinak nevező parlamenti oldalon is így megy csak kisebb mértékben.

1 komment

Címkék: korrupció rokonok veres kabai hírtv célpont

süti beállítások módosítása