A ballib sajtóorgánumokból állandóan azt halljuk, hogy ezek a gonosz náciak már a spájzban vannak, de szerencsére mindig itt vannak az ügyeletes demokratáink akik felveszik a harcot ezen mérhetetlenül veszedelmes sötét erőkkel. Az utóbbi időkben a kuruc.info-ra mintegy válaszul szinte a semmiből nőtt ki egy-két magát ”nácivadászként” aposztrofáló weboldal ahol azon emberek személyes adatait teszik közzé akiket ”nácifasisztának” tartanak. Nem tudom pontosan, hogy milyen céllal hozták létre ezeket az amúgy meglehetősen igénytelennek és amatőrnek tűnő siteokat, de a média egy része ráharapott a témára és úgymond felkapta őket ez által reklámot csinálva nekik. Sejthető, hogy ezek mögött idióta szélső baloldali illetve liberális fiatal polgártársaink állnak, akik örülnek, mint majom a farkának, ha elérik a napi 1000 látogatót és ráadásul hatalmas ellenállóknak is érezhetik magukat. Talán nem is sejtik, hogy a legtöbben - ahogy én magam is - csak röhögnek a meglehetősen szánalmas és erőltetett szövegeiken. Amikor megkérdezték az igazi reneszánsz ember hírében álló (mindenhez értő) Draskovics miniszter úr véleményét a nácivadász honlapokról, ő mindenféle civil kurázsiról és polgári önvédelemről hablatyolva gyakorlatilag egyetértését fejezte ki ezen oldalak tevékenységével, illetve hangvételével kapcsolatban. Véleményem szerint annyira nyomorult, komolytalan kezdeményezések ezek, hogy komolyabban nem is érdemes velük foglalkozni.
Támadnak a "nácivadászok"
2008.07.30. 15:26 polkorrekt
Szólj hozzá!
Címkék: média mszp fidesz szdsz idióta szánalmas liberális igénytelen kuruc draskovics komolytalan partizán balliberális nácivadász ellenálló felhajtás
A bejegyzés trackback címe:
https://polkorrekt.blog.hu/api/trackback/id/tr20592874
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.