Előre is elnézést kérek a kedves olvasótól, hogy ennyit foglalkozom az országunk és nemzetünk helyzetére látszólag elenyésző hatást gyakorló homárparádéval, de gyanítom, hogy az esemény közeledtével egyre jobban a mainstream média kereszttüzébe kerül az említett esemény. Bár előző postomban ugyanez a téma volt terítéken és nagyjából leírtam, hogy mit gondolok erről de most más aspektusból közelíteném meg a kérdést.
Várhatóan lesznek olyanok, akik nem tűrik, hogy Budapest történelmi, sokat látott utcáit bemocskolja a felvonuló deviáns exhibicionisták beteges perverziója. Budaházy és Toroczkai meghirdették, hogy Hunnia seregei élén megvédik a fővárost a szégyentől. A várható támadások miatt a felvonulók egy része visszalépett. A balliberális deviancia-védő orgánumok már Árpádsávos nácikról és emberi méltóságuktól megfosztott ”melegekről” vizionálnak, holott a beteges felvonulók maguk provokálják a társadalom egészséges többségi részét. A papi reverendában bőrtangában vonagló, kezében bibliát szorongató véglény minden normális erkölcsi érzékkel rendelkező embernél kicsapja a biztosítékot. Ezt a felvonulók és a felvonulás szervezői fel is használják azon célból, hogy a közvéleményt maguk mellé állítsák. Szó szerint ők provokálják ki maguk ellen a támadásokat az ehhez hasonló keresztény és magyarellenes lépéseikkel. Az idén újdonságként melegházasságokat is köthetnek a felvonulók, ezzel mocskolva be a házasság intézményének szentségét. Az átlagpolgár persze belenéz a TV2 vagy az SZDSZ klub híradójába, és azt kapja az arcába, hogy szegény szerencsétlen békés melegeket a gonosz Árpádsávos nácifasiszták ok nélkül bántották, pedig ők csak békésen vonulgattak. Én személy szerint nem vagyok az erőszak híve, de ilyen esetekben megértem azokat, akik ehhez folyamodnak. Ez a felvonuló az alapvető értékeket gyalázó keresztény és nemzetellenes primitív söpredék megérdemel egy kis kezelést, és akkor talán elgondolkodnak, hogy nem lehet büntetlenül gyalázni a kereszténység és az erkölcs alapvető értékeit.